Rajzolj nekem egy bárányt...

22 éves vagyok és eddig sosem olvastam A kis herceget. Ezért került fel az olvasási listámra, és nem azért, mert rövid és ha éppen nincs időm, akkor is elég jó, hanem mert most már kezdtem elég nagy hiányosságnak érezni.

Nem tudom, hogyan lehet, hogy engem gyerekként teljesen elkerült ez a könyv, hiszen azt se mondhatjuk, hogy nem tudok elég régóta a létezéséről, de tény, hogy valahogy sosem volt alkalmam elolvasni. Nem hiszem, hogy ha évekkel ezelőtt olvastam volna, akkor ugyanolyannak láttam volna, mint most. Nyilván "felnőtt" fejjel az ember nem izgul azon, hogy sikerül-e lerajzolni a bárányt, vagy rájön-e valaki, hogy a kalaprajz nem is kalap, hanem elefántot nyelt kígyó... Nekem sokkal többet jelentett ez a könyv, mert szerintem nagyon sok érdekes gondolat van benne, olyasmik amiket a fölnőtteknek se árt végiggondolni. Mit jelent például a barátság? Megéri-e megszelídíteni valakit, ha utána elveszíted? Jobb elhagyni valakit, akivel nehezen jössz ki vagy utána egész életedben bánni fogod, mert később jössz rá, hogy mennyire szeretted? Ráadásul azt sem árt végiggondolni, hogy a mogorva viselkedésünkkel kiket üldözünk el magunktól... Most ezt a részt nem mintha magamra vettem volna, vagy ilyesmi... No de hát na, megeshet, hogy mégis.

– Isten veled – mondta a virágnak.
A virág azonban nem felelt.
– Isten veled – ismételte.
A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.
– Ostoba voltam – mondta végül a kis hercegnek. – Kérlek, ne haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni.
A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.
Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak ezt a kedves szelídségét.
– Hát igen, szeretlek – mondta a virág. – Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni… Hagyd békén azt a burát. Nem kell.
– De a szél…
– Egyáltalán nem vagyok olyan náthás… Virág vagyok: jót fog tenni az éjszaka hűs levegője.
– De az állatok…
– Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek. Nekem is vannak karmaim.
És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.
– Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan – tette hozzá. – Idegesítő… Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.
Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt.

A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

– Megszelídíteni, azt jelenti: kapcsolatot teremteni.
– Kapcsolatot teremteni? – kérdezte a kis herceg.
– Úgy bizony – mondta a róka.
– Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel a számomra a világon. És én is egyetlen leszek a számodra.

Olyan titokzatos világ a könnyek országa.

– Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
– Nem találják meg – mondtam.
– Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
– Minden bizonnyal – feleltem.
– Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.

Hát akkor ítélkezzél saját magadon – mondta a király – Ez a legnehezebb.
Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.

– Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
– Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.

Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Szóval van benne sok értelmes gondolat, és azt hiszem, hogy ebből a könyvből a gyerekek nagyon sokat tanulhatnak akkor is, ha nem értik meg teljesen a lényegét. Bár azért ugye a lényeg is elég relatív fogalom...

Mostanában elég sok alkalmam (tanóra, különböző beszélgetések és olvasmányok, stb.) nyílt végiggondolni, hogy mi is jó a gyerekeknek, és azt hiszem, hogy erről végre nyugodtan mondhatom, hogy igen, ez az.

Többet nem is nagyon mondanék erről, mert úgy gondolom, hogy aki olvasta a könyvet, az ennyiből is érti, hogy mit gondolok. Aki viszont nem olvasta, az úgysem fogja megérteni. Erre a könyvre talán halmozottan igaz az, hogy nem beszélni kell róla, hanem olvasni.