CserePite

Mostanában össze-vissza olvasok mindent, amihez éppen kedven van. Ezzel csak az a gond, hogy így egyetlen komolyabb művet se fejezek be. Tegnap pl 80 oldalt olvastam az egyik párbajkönyvemből, de ma nem volt kedvem folytatni és inkább mást kezdtem el, ezt itt ni, a PetePitét. Pedig van egy Nyugatos novelláskötet is nálam a könyvtárból, amiből szintén olvastam már egy adagot, de ahhoz se volt ma kedvem... Kicsit bűntudatom volt már amiatt is, hogy se a Párbajos könyvekkel, se a Nagy Könyves listával nem haladok, így ma gyorsan kivégeztem ezt a könyvet.

És milyen véleményt tudok alkotni róla? Nagyon jó kis gyerekkönyv. No, igen, ha már a Lassiet annyira lehúztam, akkor azt hiszem, hogy a jó gyerekkönyveket is illik dicsérnem.

A sztori sokak szerint lerágott csont, ezt Moly.hu-n többen is írták róla. Valamilyen szinten persze igazuk is van. Szülő-gyerek szerepcsere, ezt már megszámlálhatatlan sok filmben is könyvben láthattuk korábban, de én mégsem éreztem ennek a súlyát most. Biztosan a tálalás miatt... A könyv nyelvezete, humora és apró kis fordulatai szerintem egyaránt élvezhetőek egy felnőtt és egy gyerek számára is. Jó, nyilván nem azt mondom, hogy nagymamám szórakozásból, magányos estéin ezt venné elő és végig izgulná a könyvet, de nem az a fajta könyv, amit az ember nem képes felolvasni a gyerekének, mert közben háromszor a falhoz vágja. Kifigurázza a felnőtt-gyerek viszonyt úgy, hogy közbe senkit sem helyez a másik fölé. Megmutatja, hogy egy felnőtt sem ér többet, csak a kora miatt, és megmutatja azt, hogy nem hiába gyerek a gyerek... A fiatalabbak számára nagyon évezhető, az idősebbek számára, pedig kis könnyed történet, ami egyszer senkinek se árthat meg.

Másolok pár idézetet, ami nekem kimondottan tetszett:

„Ez nem én vagyok” – gondolta. De aztán eszébe jutott, hogy ha ő gondolja azt, hogy nem ő az, akkor mégiscsak ő az…

A szemüveges Csatai Jenőke, aki mindig barátkozni akar vele, mert mindenki más csúfolja, csak Petya nem, biztosra mondta, hogy az ember a majomból lett. „Lehet, hogy visszaváltoztam?”

– Csak igen! – mondta Ádám. – Karó. És ráadásul puskázásért. Holnap be kell menned Klárinyóhoz. Hív.
– Engem? – bámult az apjára elképedten Pite.
– Nem – mondta Ádám. – Nem téged, hanem engem. Vagyis az apádat. De miután én most nem tudok bemenni azzal, hogy én vagyok a saját apám, kénytelen vagy te megkeresni az osztályfőnöködet.

Milyen különös… Kezdődött azzal, hogy a doktor úr „Szia, Kata néni!”-vel köszönt. Azután megitta a fia kakaóját. (Mert Kata tudta, hogy a férfi itta meg. Egy óvónőt nem lehet kakaóügyben olyan könnyen átverni. A kakaóbajusz árulkodik.)

– Most kibújok a takaró alól, de ne ijedj meg!
– Nem fogok. Tudom, mekkora vagy. Tegnap még én is akkora voltam…

Ezt a könyvet nem fogják kihagyni a gyerekeim :P