Fekete város, színes történet, fekete befejezés

Mikszáth Kálmán: Fekete város - Az utolsó párbajkönyvem - És ezennel a mai napon számomra véget ért a párbaj, mivel a 7. könyvemet is elolvastam.

Annak idején azért választottam a listára ezt a könyvet, mert már korábban belekezdtem egy kihívásba a Moly.hu-n, melynek lényege, hogy 2 év alatt olvassuk el a Nagy Könyv kezdeményezésben szereplő 100 könyvet, vagyis csak a hiányzókat, a már olvasottakat nem kell újra. Meg akkoriban volt egy Mikszáth emlék nap, szóval úgy döntöttem, összekombinálom a 3mat, melynek kereszteződéséből jött ki a Fekete város. Sajnos a suli és egyéb dolgaim miatt nem nagyon volt időm nekiállni, de most végre rávettem magam (már félek megjelenni a könyvtárosnő előtt abban a könyvtárban, ahonnan kivettem... valszeg ez is közrejátszott, hogy nekikezdtem) és ha beleszámoljuk, hogy el is utaztam meg minden, akkor kb 1 hét alatt elolvastam, ami talán sok időnek tűnik, de hosszú idő óta most fordult elő először, hogy hajnali 2ig olvastam, aztán 8kor keltem, hogy folytathassam, így került befejezésre a regény.

No, de a történet: A cselekmény több szálon fut egyszerre, egyik főhőse Görgey Pál alispán, aki nagyon különleges és érdekes ember. Okos, ugyanakkor indulatos, fondorlatos és nagyon cseles, meg persze nem utolsó sorban szerencsés, hisze sok helyzetből csak így tud kikeveredni. Korán elvesztette feleségét, egyetlen leányát pedig először a bátyja felesége neveli, akinek szintén akkoriban született gyereke. Ám a báty lánya fiatalon meghal, az alispánt pedig évekig kínozza a gondolat, hogy mi van, ha mégis az ő lánya halt meg, ám a testvére szánalomból nem akarta ezt elmondani neki, így a kín miatt hamarosan új helyre költözteti a lányt, a nővéréhez. Itt éldegél vígan a leány, amíg évekkel később járvány nem tör ki, az apja pedig ismételten költözteti, de még mindig nem haza, hiszen addigra már nagy veszedelem van...
Görgey Pál ugyanis, mint fentebb említettem, nagyon indulatos ember. Egy vadászaton pedig a lőcsei bíró agyonlövi a kedvenc kutyáját, Görgey meg a bírót. Ezek után Lőcse városa bosszút esküszik, bebalzsamoztatják a bíró jobbját, és megfogadják, hogy addig járnak feketében, míg bosszút nem állnak. Így születik meg ugyebár a Fekete város...
Ezután Görgey, akinek hatalmas birtoka van Lőcse mellett, nem teheti be többé a lábát a városba, mert akkor elfogják, ez pedig nagy problémát jelent, mivel ebben a városban található a megyeháza, ahol alispáni teendőit el kéne látnia. Vajon mit szólnak ehhez a nemesek? Talán le kell mondania az alispánnak? A reklám után megtudhatják... No, nem, dehogy, nem mondok többet a sztoriról, akit érdekel, úgyis el fogja olvasni. Annyit csak még, hogy a befejezése elég negatív, amire én nem számítottam, így teljesen sokkolt...

Na, de tényleg beszélek inkább a karakterekről, kedvencek:
Görgey Gyuri az abszolút favorit, a nemes úrfi, aki lovagias, megvédi a családja becsületét, katona ember, nem riad vissza egy jó kis párbajtól, ugyanakkor ha olyan téma van, aranyosan zavarba jön :D És van humorérzéke :) "Úgy látszik, a másik füle is viszket a szenátor úrnak."

Blom Miklós: Nem mondanám, hogy különösebben szimpatikus figura, de nagyon poénos karakter. Nőcsábász (vagy csak nagyszájú? nem tudni), aki folyton valami olyasmit emleget, ha szép nőt lát, hogy: "Nem győzöm." Emiatt egyszer jól be is oltják:
"Csak igen kevés helyütt világított, mint bagolyszem, egy-egy ablak, hanem a városházának minden ablaka fényben úszott. Azok még ébren vannak.
– Pocsékolják a gyertyát – mondta Blom.
– Ne féltse a várost – kacagott a szép özvegy –, az még győzi.
– Csak nem akar ez célzás lenni?
– Nem, nem, a világért sem."
Blom persze az a fajta figura, aki egyből felbukkan, ha párbajra kerülne sor.

Quendel apó a másik nagy arc. Polgári származású, de olyan szinten meggazdagodott ember, hogy végül a kapcsolatai útján sikerül nemesi oklevelet szereznie. Na, ő aztán tényleg ott van mindenhol, ott is, ahol az ember nem gondolná, például a török basa testében :D
Néha érdekesen beszéli a magyart, de vannak jó szövegei, pl:
"De gondolok úgy, látok úgy, csak egy nem nekem tetszik; tegnap óta veszek észre valami rejtélyeset szenátorokon. Lázasan jönnek-mennek, gyűléseznek, fontos, ünnepélyes pofákkal, szakasztott olyanok, mintha egy láthatatlan falovat tolnának, akibe katonák vannak, mint izében… nem is tudom már, volt melyik városban. Különösen az új bíró nem kóser ember, és az enyim impresszió, hogy bár semmit se nem látunk, mégis csinálják valamit pokol pozdorják."

A trójai faló egyébként visszatérő motívum, egyszer korábban is előkerült Bibóktól, aki Görgey egyik katonája, a könyv hivatalos bajkeverője:
"Ki az ördög az ilyenkor? És mi lehet azokban a roppant ládákban? Hátha katonákat csempésznek be az udvarba bennök a furfangos lőcseiek? Derengett a fejében valami ilyen történet, valami mesebeli országból, ahol egy ló hasában vittek be katonákat, de úgy rémlik neki, hogy a ló fából volt, vagy hogy talán a katonák voltak fából, az ördög tudja jobban."

Hát és akkor még Marjáknéról nem is esett szó aki a tipikus nagyszájú, pletykás, de szeretni való szakácsné :) Neki is vannak vicces beszólásai, itt van példának ez, a járvány területéről érkezett levéllel kapcsolatban:
"Preszton leszaladt, de már félúton a lépcsőkön találkozott Marjáknéval, aki az ostyasütő vasba becsíptetve, messze eltartva magától, vitte fel az úr hálószobájába a levelet.
– Jó, hogy találom, Preszton – rendelkezett. – Menjen csak, költsön fel egyet a diákok közül, aki elolvassa a levelet, mert nem engedhetjük, hogy az úr kézbe fogja. De melyiket költse fel? Hm. Talán Draveczky urat? Nem, nem. Draveczkyért kár volna, gazdag fiú, ne bántsa Draveczkyt, inkább azt a nyavalyás Palezsnayt kell felkölteni, az úgyis vért köp. Azaz, hogy megálljon csak, Presztonkám, megálljon csak, nagyon sírna a szegény anyja; mégiscsak a Bánó Feri úrfit költse fel kend. Ő mondta a múltkor az ebédnél, hogy nem tudok rétest sütni, hadd lássuk most már, ha ő vajon tud-e olvasni."

Dobok be még pár idézetet, aztán búcsúzom:
"Görgey János egypár hirtelen összeszedett nemessel, kiket lándzsás nemeseknek neveztek Szepesben, nyomban elindult. A megyei karoknak és rendeknek csak egy levelet hagyott, melyben lemond az alispánságról, „mivelhogy előrébbrevaló dolga jött közbe” (így nevezi a hadba való menetelt, ahelyett, hogy egy nagyzoló frázist vágna ki)…"

"Görgey végigolvasta a levelet, s lelke úgyszólván megerősödött e minden keserűség nélkül való, sőt vidor hangon, melyen Darvas sógor a halállal komázik. Így csak a magyar ember tud meghalni."

"Hans, az új bécsi pincér ugrott oda, s alapos módon kérdezte ki az urakat.
– Mit parancsolnak? Sört vagy bort?
– Bort – felelte Bibók. – No, üljön hát vissza, bátya, inkább elmondom a dolgot, ha már mindenképp kísértetbe visz… Te meg, mélaszájú, még mindig itt állasz?
– Palackban vagy megmérve?
– Mit bánom én. Hozd mérve.
– Iccét vagy verdungot?
– Persze, hogy iccét, te ökörszem.
– Újbort vagy óbort?
– Öreget.
– Fehéret vagy vereset?
<– Úgy váglak pofon, ha még valamit kérdezesz, hogy nyomban kétfelé szakadsz, vagyis két német lesz belőled."

"Az, hogy ezek a katonák iszákosak voltak, mint általában akkor az emberek, nem von le semmit. Az akkori folytonos hadakozásokban, a tábori életben, amikor az embereknek nincs rendes szakácsnéjuk, a szesz tartja bennük a lelket. Általában az egész magyar élet ebben a jegyben folyik le. A hegyek adják a vasat és a bort. Vassal és borral dolgozik az ember. A völgyek és a rétek az állatoké. A korszak összes szereplői nagyitalúak. Thököly Imréről meg van írva, hogy egy gönci hordó bort ivott meg egy-egy ünnepi alkalommal. Apafi Mihály uram nevezetes lett arról, hogy a délutáni intézkedései nemtörténteknek tekintendők. Esterházy nádorispánnak az ágya mellett éjszakára is be volt készítve egy kupa bor. Andrássy generális a nagyhírben álló ivókat gyakran összehívta magához és az asztal alá itta valamennyit. Ez volt a szomjúság kora, a leghosszabb kor, mert egypár száz évig tartott. Minden szalmaláng volt, csak a bor iránti szeretet mutatott csodálatos stabilitást. A poéták, lantosok a bort dicsőítik. A betegek mindenféle nyavalya ellen borral gyógyítkoznak. Nagy nyavalyák ellen nagy borral, tokaji aszúval, kis nyavalya ellen a kisebbrangú hegyek nedvével. Minek a verébre ágyúval lőni? A hősök becsípnek a csata előtt és isznak a csata után. (Akinek kulacsa van, iszik csata közben is.)"

"Volt azután szerelmesek padja is, ezzel a lehűtő mondattal: „Az isten mindent lát, A mama mindent megtud.”"

"Nem állt meg annak a szája sohasem, összehordott hetet-havat s nem igen volt sok értéke, amit mondott, mert legott megcsúfolta a következő állításával.

– Gyönyörű nyarunk van, uram, ámbátor lehetne szebb is, mert ez a sok eső nem tetszik nekem. Örökké csak ázni. Azok a szegény katonák ott a táborokban. Hja, hja. Végre is nem ürge az ember. Hát nem igaz? De ami azt illeti, a föld még most sincs megázva. Tegnap egy karót próbáltam leverni otthon az udvaromban… csinos házam van a Cserepes utcában, hát képzelje kérem, alig egy arasznyin túl olyan a föld, mint a kovácsolt vas. Tulajdonképpen szárazság van."

"Bizony be volt annak mind a három utcára nyíló ablaka verve, s a fala is mindenféle utálatos följegyzésekkel és figurákkal bemocskolva. A legszenvedhetlenebb figura azonban mégis egy eleven fej volt, kihajolva az ablakon, a Nustkorbné asszonyom fehérfőkötős öreg feje. Haragosan összevont szemöldökkel kémlelte az utcát."

Hogy szerintem érdemes-e elolvasni ezt a regényt? Egyszer mindenképpen, mert Mikszáth nagyon jó. Komolyan, 6 évvel ezelőtti érzések kerítettek újra hatalmába. Ugyanakkor a befejezés szívfájdító. Kálmánkánk gonosz volt, sőt krúll!