A Szent Johanna gimi - ahova mindenki szívesen járna

...vagy nem?

Néha csinálok ilyet, hogy elkezdek olyan könyvekről írogatni, amiknek semmi köze a párbajos könyvekhez, kompenzálva azt, hogy azzal meg nem haladok. Igazából régen volt is egy olyan tervem, hogy majd minden könyvről fogok írni, amit olvasok, de túl sokat olvasok és nincs időm mindenről írni. Szóval abban maradtam magammal, hogy majd arról írok, ami nagyon érdekel, vagy amiről szerintem érdemes dumálni, de aztán ez is elmaradt, pedig hány érdekes könyv fordult meg a kezemben mostanában! Philip K. Dicktől a Vámpírnaplókig terjed a skála. No, de inkább belevágok a dumába erről a könyvről.

Ha a magyar tiniregények palettájára tekintünk, talán ez az a sorozat, ami a legnépszerűbb. Ami pedig ilyen szinten népszerű, az csak rossz lehet, sajnos ezt mind tudjuk. Most nem fogok belemenni a Twilight boncolgatásába, de sajnos már nem azt a kort éljük, amikor a Harry Potter volt az etalon. Na, de aztán sok ismerősöm elkezdte olvasni ezt a sorozatot, és voltak olyanok, akik nem olvas tinikönyveket, de ezt mégis szerette, és volt olyan is, aki meg rendszeresen vesz a kezébe hasonló műveket, ezt mégis utálta. Szóval távolról látni kellett, hogy ezzel a könyvvel valami nem stimmel, csak az alkalom kellett, hogy aztán kíváncsiságból neki is essek az elolvasásának. Az pedig elérkezett. (Zárójelben kérdezem csak, hogy feltűnt, hogy egy csomót pofáztam, de még mindig semmi érdemlegeset nem mondtam? :DDD)

Szóval kezdjük a történettel: Hollywoodból szökött amerikai giccs. Ennyit lehet róla elmondani. Nincs különb története, mint a High Scool Musicalnek, vagy egy Selena Gomes sorozatnak. (Így írják egyáltalán a csaj nevét?)
Adott egy lány, aki most kezdi a középiskolát, tele fusztrációval, mert az általánosban nem voltak barátai, meg egy adag stréberséggel és persze ésszel. Persze pocsék rajzból és reggelente sokat hisztizik, de csak azért, hogy annyira ne legyen Mary Sue. Bella is folyton megbotlik, nemdebár? Van neki két furcsa szülője, aki az átlagnál jobban aggódik és rosszabbul viseli a lánya serdülését, mint ő maga. És akkor persze jönnek a változatosabbnál változatosabb osztálytársak, akik közül hősünk, Reni csak a lúzerekkel tud összebarátkozni. Ami talán nem is lenne baj, ha ezt nem látná hibának az elején még ő maga is.

És aztán jön az egészben a csavar. Méghozzá az, hogy az írónőnek valami fergeteges humora van, amivel gyakorlatilag képes a fentebb leírt összes negatívumot elfeledtetni. A 23 éves ifjú hölgy, aki szereti darabokra szedni a műveket, és aki elől senki sem menekül, most hangosan kacagott és olvasás közben egy cseppet sem érdekelte, hogy valójában hány sebből is vérzik a történet. Akkor meg számít ez az egész egyáltalán? Talán nem is.

Mint fentebb már említettem a sztoriban elég változatosak a karakterek. Ez mondjuk alapköve az egésznek, mivel 12 diák jár egy osztályba, akik közül a többség azonos hangsúlyt kap, így egyszerűen muszáj őket megjegyezni valamiről, különben a végtelenségig összefogod őket keverni. Mindössze hárman vannak lányok, a főszereplő Reni, a halál idegesítő Kinga és a furcsa Virág, akinek Pete Wentz (lásd a képen a sapkás fiatalembert) iránti fanatikus rajongásában egykor én is osztoztam. Igazából annak ellenére, hogy a történet eseményeiben semmi életszagú nem volt, a lányok mégis valahogy valódi tiniként gondolkodtak a szerelemről. Na, talán ez volt még nagyon jó benne. Meg hát Arnold. Ő volt a legszórakoztatóbb szereplő, igazi különc, sose lesz nője, de így imádjuk. Mutatok egy idézetet tőle. A következő párbeszéd akkor zajlott, amikor az osztályfőnök elkérte a diákoktól a szülők elérhetőségeit:

– Tessék, Arnold. 
– Az lenne a kérdésem, hogy milyen biztosíték van arra, hogy az általam leírt adatok harmadik fél felé nem kerülnek ki. 
– Biztosíthatlak róla, Arnold – válaszolta kissé unottan az ofő. 
(…) 
– Szóval biztosít arról, hogy bizalmasan kezeli az adataimat? 
– Igen, biztosítalak. Írásban szeretnéd? 
– Megköszönném – bólintott Arnold.

Nos, Arnold ilyen. Minden élethelyzetben maximálisan tisztában van a jogaival. És sokat olvas. Akárcsak Reni, aki egyébként szerintem gyorsabban olvas, mint én (Ideje honnan van rá? Mindegy.), és a lehető legváltozatosabb témában, tulajdonképpen bekategórizálhatatlan az ízlése. Egyébként Virág Pete Wentzén kívül felbukkannak még modern és menő dolgok a könyvben, szóval Leiner Laurára igazán nem lehet ráverni azt, hogy nem tudja, mit szeretnek a fiatalok. Beszélhetnék most a Green Dayről vagy hasonlókról, bár meg kell mondanom, hogy Barbee és az AFC elég messze áll az én ízlésemtől (ha megengedhetek magamnak egy ilyen poént, akkor már inkább KFC). De arra azért felcsillant a szemem, hogy Ricsi és Cortez folyton Tony Hawk-os (lásd lent) játékkal játszik. *-* Egyébként a két srác nagy deszkás, mindkettő tök jófej, főleg Ricsi nagy arc a folytonos névelfelejtéseivel. Cortez kicsit túl van sztárolva, ő ugyebár a főhősnő szerelme, szóval nálam sose lesz kedvenc. De Ricsi tényleg... Búcsúidézet, mert a Pete Wenzt nekem örök! Örök! Virág-idézetből eljutottunk oda, hogy Pósa Ricsi nekem örök! Örök! ♥

Név: Szatmáry Kinga (Kinga) 
[…] 
Magamról: „Egy ló lovas nélkül is ló, de a lovas ló nélkül csak egyszerű ember.” 
[…] 
Név: Pósa Richard (Ricsi, Ricsie, Rich) 
[…] 
Magamról: Kinga! Ez csak neked: „Egy deszka deszkás nélkül is deszka, de a deszkás deszka nélkül elesik.” LOL. Ennyi béna idézetet… Ez most megy?

Összegzés: Adjatok neki egy esélyt, de a siker nincs borítékolva. Ja és ahogy Tony Hawk mondaná, ne felejtsétek, hogy a dohányzás 110%-osan nem király.