Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes?"
Philip K. Dick Az elektromos Lincoln című regényének fülszövege ez, amit a címmel együtt nagyon sokat bíráltak a könyv olvasói, szerintük ugyanis semmi köze az egészhez. Az eredeti angol címe We can build you, ami sokak szerint lényegesen többet elárul a műről, viszont azt már kevesebben tudják, hogy ez a harmadik cím, ami alatt a sztori fut, ugyanis először The First in our Family, majd pedig A. Lincoln Simulacrum nevet viselte. Olyan érzésem van ettől kicsit, hogy maga PKD sem találta a megfelelő címet.
De térjünk át inkább a történetre: Szóval Louis Rosen és társa zongorákkal foglalkozik, azonban ebben a különös korban, ahol a történet játszódik, ezek már nem szimpla zongorák, a piac megköveteli, hogy valami extrát is mutassanak. A nagy versenytárs zongorái például mindenféle érzelmeket stimulálnak az agyban játék közben. Itt döbbenünk rá először, hogy ez bizony megint egy igazi PKD lesz: egy olyan könyv, amit a '60-as években írtak egy alternatív jövőről és több, mint 50 évvel még mindig nem tudjuk elavultnak tartani ezt a jövő elképzelést. Még mindig a lehetséges jövőink egyike.
Szóval a Rosen és társa, Maury Rock egy őrült ötlet hatására komolyan el kezdenek azon gondolkodni, hogy elektronikus embereket kéne inkább gyártaniuk. Az eredeti terv a polgárháborúval kapcsolatos, ezért születik meg elsőként Edwin M. Stanton, majd pedig Abraham Lincoln másolata, és minden szépen zajlik, amíg a milliárdos Sam K. Barrows bele nem keveredik az ügyekbe.
Tehát mint mondtam, az egész egy Dick által kitalált alternatív jövőben játszódik, ami különös, ám érdekes, de ugyanakkor eléggé borzongató is, ha valahol a mélyére nézünk. Ahogy a fülszöveg is említi, van egy nő a történetben, aki képtelen érzelmeket táplálni, szinte gépként viselkedik, ő Pris, Maury Rock lánya. Pris tervezi mind a Stanton, mint pedig a Lincoln gépek teljes kinézetét. Azonban Prisről azt kell tudni, hogy éveket töltött egy elzárt pszichiátriai intézményben, ahonnan feltételesen engedték ki. Ez azonban ebben a világban koránt sem különleges vagy éppen szokatlan dolog. Az elbeszélő (maga Louis Rosen) egy alkalommal elsorolja, hány ismerősét szállították el különböző hasonló intézményekbe valamilyen hasonló probléma miatt (a skizofréniának pl. különböző szépen elnevezett alfajait különböztetik meg). De nem csak az elmével vannak gondok ebben a világban: az ifjabbik Rosen testvére arca például nem a megszokott rendben alakult ki: a szája van az orra felett, a szemei pedig alatta. De ez az "apróság" csupán leheletnyi mellékszála az egész történetnek, mintha Dick ezzel is csak azt akarná érzékeltetni, hogy ebben a világban ezek a dolgok mind természetesek. Egyetlen utalás esik csak arra, hogy a különböző emberi mutációk a különböző háborús tevékenységek eredményei. Dick más műveiben is feltűnik egy esetleges atomháború utáni világ gondolata (lásd: Dr. Vérdíj), de itt annyira a háttérben marad, annyira kimondatlan, hogy talán észre sem vesszük, de mégis nyugtalanságot ébreszt az emberben, és felkelti a gondolatot, hogy: Mégis mit tesz magával az emberiség?
A számomra másik nagyon érdekes gondolat a világűrbe való kitelepedés volt. Ez is olyan, ami korábban már megjelent más Dick művekben (lásd: Időugrás a Marson), illetve rengeteg más szerzőt is foglalkoztatott, mint lehetőség a Föld elhasználódása után. Itt azonban valami nagyon érdekes jön szembe: maga a kitelepítést lebonyolító milliárdos üzletember mondja, hogy az idegen bolygókon való élet borzalmas, aki egyszer ott járt, nem akar majd vissza menni ott élni, hiába teremtenek lakható körülményeket. Saját magáról is azt vallja, hogy életében csupán egyszer járt odakint, de sosem fog kitelepülni. Akkor tulajdonképpen mégiscsak a Föld az egyetlen otthonunk, ahol élnünk kell?
És akkor végül nézzük azokat a szimulákrumokat: valóban (bár tény, hogy nem központi problémaként) felmerül a regényben ezeknek a gépeknek (?) a helyzete. Nem csak jogilag, de érzelmileg is. Tény, hogy Stanton az első, akit létrehoznak és kb. ugyanannyit szerepel, mint Lincoln, vagyis ilyen szempontból jogosak az ellenhangok a cím ellen. Ugyanakkor az is igaz, hogy Lincoln sokkal erősebben jelen van ebben a regényben érzelmileg, mint a másik szereplő.
Az egykori amerikai elnök számtalan nehézségen ment keresztül (valós) életében, amely komolyan rányomta a bélyegét a személyiségére is. A gép pedig tökéletesen megjeleníti ezt: első alkalommal, amikor a befektetők találkoznak vele, azt gondolják, olyan gyakran gondolkodik el, olyan megfontolt és komoly fontos kérdések hallatán, hogy talán hibás. Pedig nem az, csupán... emberi, már már ember. Nincs benne egyetlen csepp vér sem, semmi, amitől mi emberként definiálnánk, mégis ő a legfigyelmesebb és legmegértőbb szereplő az egész történetben, aki mindenkivel együtt érez, tanácsokat ad és próbál segíteni. Ironikus, hogy az egyik legnagyobb amerikai elnök ebben a világban nem hogy elnök nem lehetne, de érzékeny személyisége miatt bezárnák egy intézménybe, hogy meggyógyítsák, vagyis tulajdonképpen kiirtsanak belőle mindent, amitől olyan, amilyen.
Hogy tetszett-e nekem ez a könyv? Nagyon! A Top 3 PKD egyike lett. Ajánlom-e? Persze, hogy ajánlom, de nem garantálom, hogy mindenkinek tetszeni fog. A Moly.hu-n például eléggé alul értékelt, sokaknak nem tetszik. Megosztó könyv, egyedi élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése