Valaki másnak az élete

"De az, hogy van az embernek esélye, még távol van attól, hogy ki is tudja használni."

Brenna Yovanoff regénye engem a borítójával vásárolt meg, vagyis vett rá a vásárlásra, hogy pontos legyek. Aztán Regi olvasónaplója után döntöttem úgy, hogy fel kell már venni a listára, mert különben sosem fogom elolvasni. Sajnos elég sok könyvvel vagyok így, hogy megveszem, ajándékba kapok, cserélem vagy hasonló, aztán évezredeket ül a polcon és feléjük sem nézek.

Szóval volt az a borító, amire 10ből 10 pontot adnék, volt vásárlás, meg listára pakolás. Aztán egyre több olyan vélemény jött velem szembe, amiben azt mondják, a könyv közel sem hozza azt, amit az ember vár tőle, nincsen benne semmi extra, sőt. Úgyhogy mondhatjuk, hogy egészen féltem, mire eljutottam odáig, hogy ténylegesen elolvassam a könyvet. Aztán kellemesen csalódtam. Mert ez egyáltalán nem rossz könyv.

Mackie Doyle nem mindennapi srác. Ezt olvashatjuk a könyv hátulján. Na, hát ez igaz is. A történet főszereplője egy elcserélt gyermek. Gentry városával ugyanis valami nagyon nincsen rendben, és ennek egyik fizikai megtestesülése Mackie.

"Mert olyan helyen éltünk, ahol az emberek éjszakára égve hagyták a teraszon a lámpát, és nem mosolyogtak rá az idegenekre. Mert amikor kitettek néhány követ a gólyahír közé a virágágyásba, a tavaszi fagyok sosem károsították meg a fáikat, és az ő kertjük lett a legszebb. És leginkább azért, mert itt az éjszakák az árnyakról és az eltűnt gyerekekről meséltek, de az itt lakók soha még csak nem is beszéltek róluk."

A városban gyakori a csecsemőhalálozás, kicsi gyermekek hirtelen megbetegszenek és meghalnak. Vagyis, hogy egészen pontos legyek, meghal valami, ami úgy néz ki, mint ők, de mégsem ők azok...  Bizonyos időközönként ugyanis titokzatos lények elrabolnak egy-egy kölyköt és valami egészen mást tesznek a helyére. Valami kicsi és gyenge lényt, amely számára az emberek élete mérgező, ezért rövid időn belül elhalálozik. Mackie, a könyv főszereplője Mackie is ilyen gyerek, ő nem az eredeti Malcolm Doyle, ő csak az eredeti Mackie éltét éli. Mert valamiért nem halt meg, ahogy a többiek.

"Minden csak szándék kérdése. Ha hiszel benne, hogy varázslat van rajtad, hogy tehetséges, hogy szeretetre méltó, hogy népszerű vagy, akkor az is leszel."

Mackie elég különc, de ez leginkább annak köszönhető, hogy különcként viselkedik. Mindent megtesz, hogy ne keltsen feltűnést, ami elég nehéz, ha az embernek olyan furcsa külseje van, mint neki, és olyan furcsán reagál bizonyos dolgokra, mint ő, pl. a fém dolgokra és a vér látványára. Azonban, ahogy az az ilyen történeteknél lenni szokott, a srác hatalmas fejlődésen megy keresztül, a könyv végére megtanul a sarkára állni és nem mindig csak a háttérbe vonulni. Meg persze ráébred arra, hogy különcségét csak a saját hozzáállásának köszönheti, hogy mik az igazán fontos dolgok, és hogy az élete az ő élete és nem valaki másé.

És ezen a fejlődési úton akkor indul el menthetetlenül, amikor egy sötét kis kocsmában egy teljesen őrült banda gitárosa közli vele, hogy haldoklik...

"Az életünk határtalan volt, és ismeretlen. Nem tökéletes, de a miénk."

A sztorit valószínűleg nálam kicsivel fiatalabbaknak szánták, ennek ellenére nekem is nagyon tetszett. Voltak benne poénos beszólások, volt benne egy kis misztikum, sőt meg mondom őszintén, az elején még kicsit féltem is.

"– No, mi az? Szerencsét akarsz kívánni a küldetéshez, amelynek során kiszabadítom Stephanie-t a ruhái fogságából?
– Nem bánod, ha mégis veled megyek?
– Semmi gond. Persze nem a ruhából kiszabadítós résznél. Az egyemberes munka, megérted?
Felnevettem, és megkönnyebbültem, hogy a hangom nagyjából normálisan csengett.
Roswell tovább csacsogott.
– De ugye emlékszel arra, hogy hívtalak úgy tizenöt perccel ezelőtt? És hogy azon beszélgetés folyamán megkérdeztem, van-e kedved elmenni egy buliba, kémiai úton módosult tudatállapotba kerülni és esetleg megbecsteleníteni Alice-t – úgy emlékszem, még a megbecstelenítést is bevetettem –, és te nemet mondtál? Ugye emlékszel erre?"

A kedvenc szereplőm Roswell, a főszereplő legjobb barátja, aki könnyed stílusával viseli el barátja különcségét, úgy, hogy az még csak be sem avatja legnagyobb titkába, ám ennek ellenére mindig mellette áll, a legőrültebb dolgokba is bele ugrik a kedvéért.
A baráti társaságba tartozik még egy ikerpár is, Danny és Drew, akik az egész életet könnyeden veszik, hobbijuk pedig a barkácsolás, mindenféle kacatból alkotnak valami érdekes dolgot, ilyen például a Vörös Rémület is.

"Nincs olyan, hogy tuti helyrehozhatatlan. Öreg, az ikrek összeraktak egy működő hófúvót két roncsból meg pár mosógépalkatrészből! Kell ennél nagyobb bizonyíték?"

A sztori koránt sem tökéletes. Az elején Mackie olyan gyerekesen viselkedik, hogy szerintem kb 50 oldalnak kellett eltelnie, mire be tudtam határolni, hány éves is. Az évszámokkal sehogy sem jöttem ki, mert ha Mackie 16 éves és a "szörnyek" 7 évente csapnak le, akkor miért most jöttek megint? Van benne egy elég bizarr és abszurd csókjelenet. Kicsit forgattam a szemem, amikor a sztori legkeményebb figurájának a seggét egy csaj rúgja szét, miközben a kemény fickókat meg lefogják. Vicc.
Ja és a két betett képen elvileg Mackie van, hát én a leírások alapján nagyon nem ilyennek képzelem, dehát a fantázia ugye egyedi dolog...

De ezeket a dolgokat leszámítva tényleg élveztem a sztorit. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kicsit misztikus, de nem túl sötét történeteket, amiken azért szórakozni is lehet, mert nem túl komoly.