Bonbonos doboznyi vers

Megint egy Varró Dani kötet. Egy ideig talán az utolsó, talán nem. Azon múlik minden, hogy a maradék két kötete, amit el akarok olvasni, vajon bent lesz-e a könyvtárban, vagy sem.

Erről a kötetről kicsit nehéz összeszedni a gondolataimat. Összességében nem volt olyan jó szerintem, mint a Bögre azúr. Abban sokkal jobban tetszettek a versek. De ez sokkal érdekesebben volt összepakolva. Ebben a bejegyzésben most elég sok dolgot el fogok lőni az észrevételeimmel kapcsolatban, szóval aki ezeket inkább maga szeretné felfedezni, annak ajánlom, hogy ne olvassa tovább.

Szóval a kötetről tovább: A kialakítása nagyon érdekes. A legszembetűnőbb és talán legmaradandóbb az, hogy vannak benne képversek, pl valami olyasmiről ír, hogy "olyan vagyok nélküled, mint a könyv enyv nélkül" és ez könyv alakban jelenik meg. Vagy azt mondja: "kómába hullok nélküled" és a "hullok" szó jóval lejjebb van, mint a mondat többi része. De az is tetszett, amikor arról ír, hogy még a vers is szétesik, és a soroknak olyan alakja lesz, mint a tenger hullámainak. Ha a szöveg úgy kívánja, akkor halványulnak a betűk, vagy elnyúlnak. Nagyon ötletes megoldás vannak benne, amiken az ember hol elámul, hol elmosolyodik.

A tartalomról egyébként annyit, hogy ahogyan a címből is kitalálható, szerelmes versek vannak benne. De ugyanúgy tragikus szerelmekről is ír, mint a csodás, boldogító szerelemről.

A kötetben vannak fekete és arany betűvel szedett versek, amik folyamatosan váltják egymást. Megfigyelhető, hogy a fekete betűsök a pozitív tartalmú versek, míg az arany betűsök szakításokról szólnak. Vagy egy konkrét szakításról... Bár az aranybetűs versek kicsit sem hasonlítanak egymásra, mégis összetartoznak. Minden arany vers utolsó sora a következő első sora lesz, láncba tartoznak, amit az ember talán észre sem vesz, ahogy közé olvassa a kis fekete betűs verseket, amik elterelik a figyelmét. Szóval olyan, mintha a kötet hátterében húzódna egy tragikus szerelem láncolata, melyet elfednek más, boldog percek.

A szóhasználata most is tetszik ( és mert ilyenkor rögtön dobni kell egy idézetet: "Nem sírok, édes, csak így választom ki a pereccel bekerülő szükségesnél nagyobb mennyiségű sót.") , de valamiért most nem tudtam átérezni maradéktalanul a hangulatát az egésznek. Valamiért a Börge azúros versek tényleg jobban tetszettek. Pedig, azt azért hozzá kell tenni, hogy az illusztrátor nagyon jó volt, és az ő rajzai képviseltek egy olyan hangulatot a könyvben, ami az egésznek valamilyen alapot adott. Nem tudom, ez így mennyire érthető, remélem, azért valamennyire átment.

És akkor itt vannak ugye az ötletes sms versek, amikről már majdnem elfeledkeztem. A kedvencem közülük a 4es számú:

sms #4

itt állok én e kerge hős

kabátom vízlepergetős

a szmájli számra ráfagyott

ha nem szeretsz hát ne szeress

ez itt csak egy teszt sms

hogy nyomkodom tehát vagyok

Azt hiszem, csak ennyit akartam mondani. A kötetet pedig 3 bemutató képpel búcsúztatom, amit a Booklineon találtam.