2011. április 13., szerda

A költészet napja


Hétfőn volt a költészet napja, ezért kitűztem magam elé egy célt, miszerint el fogok olvasni 3 verseskötetet egy nap. Ez sajnos végül nem sikerült, mert persze megint utolsó pillanatra hagytam a hétfői zh-ra való tanulást. Így a háromból 2 és fél könyv sikerült. Ezért írok csak most, mert még befejeztem az utolsó kötetem.

Az első kötet, amit "kézbe vettem" Varró Dániel Akinek a lába hatos című kötete volt. Sajnos csak elektronikus verzióban jutottam hozzá, mivel egyik könyvtárban sem volt fellelhető. Az egyik helyen előttem vették ki, a másik helyen meg eltűnt a polcról... Murphy.

Ez a kötete is tetszett, mint az eddigiek, bár ez megint egy más korosztálynak szólt. Bár mondhatnánk, hogy ez babáknak szól, de kérdéses, hogy nem szórakoztatja-e jobban a szülőket inkább? Stílusban jelen van az a Varró Dani, akinek a neve miatt az ember a kezébe veszi ezt a kötetet, és a bookline kételkedő hangjaival sem értek egyet, akik liberális szemétnek titulálták és hasonló iskolázott véleményt nyilvánítottak. Ha lesz gyerekem (mivel ugye a facebook erősen kételkedik benne...), asszem ez a kötet is el fog jutni hozzá. Pár idézet:

Höcögtető 2#
Ezt a hazafias csecsemőknek kell mondogatni, akik az előző versen sírtak

Dugd a lábad kengyelbe,
ne hagyd csak úgy lógni,
nyereg alatt puhítsd a húst,
ez a magyar módi!

Ne sarkantyúzd lovadat,
magától is szálldos,
nem gebe az, hanem kérlek
tűzlegető táltos.

Hej, Miska, Varró Miska
paripádon, höc, höc –
huszár módra, magyar módra,
hősiesen röpködsz.

Popód alatt nyereg van,
lábad körül kengyel,
teringettét, magyar vagy te,
nem török vagy lengyel.

Az ördöggel megyünk mi
farkasszemet nézni,
pelenkát most ne csócsálgass,
legyél, fiam, férfi!

Hej, Miska, Varró Miska
paripádon, höc, höc –
huszár módra, magyar módra,
férfiasan köpködsz!


Fülhegyezgető
Ezt számítógép mellől kell mondogatni

Kipp-kopp, billentyű,
hangok jönnek innen, tyű!

Klikk-klikk, kisegér,
hangja ide is elér.

Apu a monitor előtt
annyi időt mért tölt?
Műfordít és bérkölt.

Kopog-e vagy klikkel,
onnan lehet tudni, hogy ez
pasziánsz vagy flipper.

Kipp-kopp, billentyűk,
onnan bűbáj, innen nyűg.


Csukolgató
csodálkozva csukló csecsemőknek mondjuk

Hukk! Hukk! Hukk!
Ez meg mi?
Hát mi késztet össze-össze
rezzenni?

Nagypapád, ki negyvenöttel
ment a megengedett felett,
épp ebben a pillanatban
a rendőrnek felemleget:

Eltűnődtem, mit csinálhat
most az én kis unokám,
azonkívül lassan menni
rettentően unok ám!

Nagymamád a bablevesbe
csülköt vesz a hentesnél,
közben rólad áradozik:
Képzelje csak, kedveském,

van nekem egy kisunokám,
ilyen cuki, olyan cuki –
fényképet is mutat rólad,
bólogat a pultos muki:

Tényleg cuki. Roppant cuki.
Gratulálok, nagymama.
Értékelném, hogyha kicsit
dolgozni is hagyna ma.

Emleget az egész család,
a képeket nézik épp,
miket rólad a facebookra
feltöltött a nénikéd.

Ezért kezdtél csukladozni,
hukk-hukk-hukk,
de ahogy jött, el is múlik
ukkmukkfukk.


Aztán Ady, a félbehagyott, de később befejezett.
Ez a kötet jó ideje áll a polcon, még anyukám kapta, amikor elballagott a 8. osztályból. Elég régóta szemeztünk már, ő meg én, de eddig még nem volt rá érkezésem, hogy el is olvassam. Hát most megtörtént.

Ez tulajdonképpen egy bonbonos doboz, melybe Ady életművéből szemezgettek verseket. Vannak Lédás és Csinszkás versek is, meg olyanok, amiknek semmi köze a szerelemhez. A legismertebb versei is megtalálhatóak itt, szóval azt hiszem, ezzel a kötettel kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy az olvasó pontosan azt kapja, amire várt.

Bemásolom innen is a kedvenc versem :)

ŐRIZEM A SZEMED

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.



Viszont a két kötet között be kellett vonulnom a rímbörtönbe. :D

Tim Burton filmrendezőt szerintem a többségnek nem kell bemutatni. Olyan híres produkciókon dolgozott, mint a Sweeney Todd, vagy például az örök és nagy kedvencem a Karácsonyi lidércnyomás.
Nos, igen, ezek a filmek/rajzfilmek mind rendelkeznek egy sajátos hangulattal és képi világgal. Ezek az összetevők Burton verseskötetében is ugyanúgy jelen vannak.
Van egyfajta morbiditása a különböző verseknek, amik mind egy-egy furcsa gyerek történetét mesélik el. Ugyanakkor szerintem ötletes és humoros az egész. Másolok be ide is példákat:

Vudulány

Varrott gyolcs fehér bőre,
mi nem enged színéből.
Ezer szivárvány gombostű
áll ki tűpárna szívéből

Igéző nézését
egy fiú sem állja,
mert szép szemével őket
mind meghipnotizálja

Sok zombisrácot
transzba ejtett mélyen.
Kiélte szenvedélyét sok amcsin
és egy francia ex-személyen.

Se sajnos átok ül rajta.
Nem lehet szerelméhez hű.
Ha valaki túl közel kerül szívéhez,
mélyebbre döfődik ezernyi tű.


És a kedvencem, képekkel illusztrálva:

A Pálcikasrác és a Gyufalány szerelme

Pálcikasrác és Gyufalány;
a csávó imádta a bigét.
Hogy miért, nem talány,
hisz lángra lobbantotta a szívét.

De gyufa és pálcika közt
örökké tarthat e varázs?
Jaj, forrófejű a nő; és a srácból
nem marad, csak parázs.


A kötet illusztrációit egyébként mind maga a szerző készítette :)

Szóval azt hiszem, mindent összefoglalva annyit mondhatok, hogy ez egy nagyon érdekes költészet napja volt, amit valószínűleg jövőre is meg fogok ünnepelni :D Előre a versekért!

Az itt felsorolt köteteket pedig természetesen mindenkinek ajánlom :)

7 megjegyzés:

  1. "Viszont a két kötet között be kellett vonulnom a rímbörtönbe. :D"

    És ott mik az olvasói szokások?


    Azt hiszem a Rímbörtön is felkerül a listára.

    VálaszTörlés
  2. Már felírtam a hétvégi bevásárlólistára :D

    VálaszTörlés
  3. A Rímbörtön és az Ady kötet valószínűleg nem az én stílusom (mármint Adytól van ami igen, van ami nem, szal olyan 50% lehet). Viszont eddig is Varró Danista voltam, szal ezt a kötetet alkalomadtán majd elkérem mailben. :D

    VálaszTörlés
  4. Nem, a Rímbörtön tényleg nagyon nem a te stílusod XD De a Varró könyvet persze megkapod :)

    VálaszTörlés
  5. Jó kis nap lehetett, nekünk a suli szervezett egy előadást valami felvidéki költő verseiből, de azok förtelmesek voltak. :D

    Most már tényleg olvasnom kell valamit Varró Danitól! Ezt határozottan érzem. Adyt most vesszük irodalomból, és eddig kb. 2 és fél kötetet olvastam el és vagy 30 versét tanultam meg. Szerintem esetében nem éri meg válogatáskötetet olvasni, mert az eredeti kötetek szerkesztettségében akkora tudatosság van, hogy a jelentésből vesz el, ha más összeállításban olvassuk a verseit.

    Arról viszont még sosem hallottam, hogy Tim Burton verseket is írt. Jópofának tűnnek. :D

    VálaszTörlés
  6. Varró Dani <3
    Ady <3
    Tim Burton <3

    (ennyit az értelmes kommentról... XD az a Tim Burton-kötet pedig BETEG, főleg a rajzok)

    VálaszTörlés
  7. WW: Nekünk a suli elég kevés ilyen dolgot szervezett, szóval most becsüljétek meg, amíg még van :P

    Egyébként tök igazad van ezzel az Ady dologgal kapcsolatban, bár én így még nem gondoltam végig. Ezután asszem hanyagolni fogom a válogatásokat.

    Kaen: Szívemből szóltál :D

    VálaszTörlés