2014. december 28., vasárnap

NA DE ÉLJ!

2014 rengeteg változást hozott az életemben és ezek közül az egyik atombomba, ami mindent felborított, a kONfetti megalapítása volt. Ezzel a szerveződéssel az elsődleges célunk a világ megváltása. Szóval semmi komoly, nagyra törő vagy éppen túl ambiciózus elképzelés.

A csapat még a nyáron állt össze egy GISHWHES nevű jótékonysági játék (értsd: a legnagyobb őrültségsorozat, amit életemben lefuttattam, party hard) keretein belül, aztán az ősszel jutottunk el oda, hogy ebből az egészből akkor egy komolyabb folytatást kellene generálni. Ez a generálás pedig nagyon jól sikerült. Jelenleg túl vagyunk két komolyabb gyűjtésen: 
  • Először ruhákat gyűjtöttünk a rászorulóknak. Ezeket az Ökumenikus Segélyszervezet dolgozói juttattak el a megfelelő helyszínre.
  • Második alkalommal pedig mindenféle gyerekcuccot gyűjtöttünk, amelyek a Dió utcai suli kapta.
A második gyűjtést azért tartom különösen fontosnak, mert ez egy olyan gyűjtés volt, amivel kapcsolatban úgy keresett meg minket az egyik követőnk, hogy hallotta, milyen rossz körülmények uralkodnak itt, jó lenne, ha valaki tudna segíteni. Azóta segítettünk az egyik állandó partnerünk belső, karácsonyi megmozdulásának leszervezésében, amire szintén úgy kértek fel minket. Szóval fontosnak tartom kiemelni, hogy bármikor úgy látjátok, van egy olyan ügy, amiért érdemes megmozdulni: Szóljatok nekünk bátran!

Decemberre pedig megszületett a NA DE ÉLJ! (Nagy Decemberi Élménygyűjtő Játék) ötlete. A versenyre december végéig még 3 kategóriában lehet nevezni:
  1. Csinálj valamit, amit még soha nem csináltál:
    - néhány ötlet: próbálj ki egy új ételt, menj el valahova, ahol még soha nem jártál, tegyél meg valamit, amitől eddig féltél
  2.  Lepj meg valakit:
    - ne becsüld le a hétköznapi kedvességek erejét. Tegyél valami jót egy rokonoddal, munkatársaddal vagy akár idegenekkel.
  3.  Csinálj valami szokatlant:
    - például menj vikingkalapban bevásárolni, beszélj egész nap németül, táncolj a buszmegállóban. Légy kreatív, de a magad és mások egészségére vigyázz, magadnak és másoknak ne okozz kellemetlenséget.
Érdekes kezdeményezés, nem? Lesznek persze nyeremények is, de a személyes véleményem az, hogy nem ezek lesznek a legértékesebb dolgok, hanem azok az élmények, amiket a résztvevők maguknak gyűjtenek. Én magam is csináltam pár apróságot a verseny szellemében, amivel szervezőként ugyan nem nevezhetek, de bearanyozták ezt a hónapot számomra.

Összességében azt kell mondanom, hogy a kONfettivel egy nagyon izgalmas és értékes évet zárunk. Köszönöm a teljes csapat nevében mindenkinek, aki az idei évben segített nekünk, hogy kicsit jobb hellyé tegyük ezt a világot. Külön extra köszönet a MagNet Közösségi Háznak, ahol mindig együttműködésre kész, támogató közegre találtunk.

Remélem, hogy a jövő évben is folytatni tudjuk ezt a "harcot", és még többet tehetünk azért, hogy továbbadjuk másoknak a mosolyunkat.

2014. december 15., hétfő

Várólistacsökkentés 2015

Nagyon felbuzdultam azon, hogy az előző Könyvmolypárbajt egy kisebb szünet után sikerült teljesítenem, illetve a mostanival is elég jól állok, ezért úgy döntöttem, hogy benevezek a Várólista csökkentés 2015-ös verziójára is.

Ennek a játéknak a lényege, hogy 12 olyan könyvet kell kiválasztanunk, amely már régóta szerepel a várólistánkon, most pedig alkalmat szakítani az elolvasásukra. Bővebb infó és jelentkezés itt.

Ezen a kihíváson már korábban többször részt vettem, 2-3 alkalommal biztosan, de még sosem sikerült teljesítenem. Lássuk, idén, a nehezített terepen, ahol két kihívásban kell egyszerre helyt állni, vajon sikeres leszek-e?

A kérdés nyitott, a labda fel van dobva, a listám pedig a következő:

Tim Powers: Ismeretlen vizeken
Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground
Nick Cave: Bunny Munro halála
Sylvia Plath: Az üvegbura
Jack Kerouac: Úton
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Szergej Lukjanyenko: Éjszakai őrség
Lauren Beukes: Zoo City
Bernhard Schlink: Hazatérés
Münz András: Génficam és más állatéletképek
David Mitchell: Szellemírók

B lista: (Bár meg kell mondanom, az idei taktikám az, hogy ezt a 24 könyvet én egy egységes masszának tekintem, amiből 12 darabot ki fogok tépni, függetlenül attól, hogy hol tartózkodik.)

Kalevala
Dan Brown: A Da Vinci-kód
Emily Diamand: Kalózok nyomában
Janne Teller: Semmi
Békés Pál – Dragomán György – Garaczi László – Grecsó Krisztián – Háy János – Hazai Attila – Kemény István – Podmaniczky Szilárd – Tóth Krisztina – Vámos Miklós: Hasítás
Sean Stewart – Jordan Weisman: Cathy könyve
Esterházy Péter: Termelési-regény
Stella Rimington: Végveszélyben
Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje
Susana Fortes: Robert Capára várva
Nagy Feró: „Boldog szép napok”
Edith Piaf: Nem bánok semmit sem