2012. szeptember 8., szombat

Szerény kis könyvtáram

Valahányszor azt mondom valakinek, hogy nem férek el a szobámban a könyvektől, valahol tudom, hogy ő nem érzi át ennek a mondatnak a pontos jelentését. Vannak, akik ennek hangot is adnak, azt mondják, csinálj már néhány fotót, annyit beszélsz róla, látni akarom. Hát csináltam. Mielőtt megmutatnám őket, szeretném leszögezni, hogy a képen a szobámban található valamennyi könyv szerepel, ám ezek nem tartoznak mind az én tulajdonomba. A képeken elvétve találhatóak olyan könyvek (kb. 10 kötet), amelyek valamelyik barátomtól látogattak hozzám egy hosszabb nyaralásra. (Napi jó tanács: na adjatok nekem kölcsön semmit se!) Illetve körülbelül olyan 20 könyv tartózkodik a szobában, amelyek valamelyik baranyai könyvtár (csak 3ból szokásom kölcsönözni) állományának részei. Egy nagyobb könyves szekrény van, ahol másfél polc a családi kincstárat gazdagítja. Mindezeket leszámítva a többi könyv, képregény, szótár, stb. mind kizárólag az én tulajdonomat képezi.

Egy személyes megjegyzés: a képek életem bizonyos részeit is megörökítették, mint pl.: igen, olyan lepedővel alszom, aminek a szélébe gumi van varrva, így nem lehet lerúgni az ágyról. Rossz alvó vagyok, sokat forgolódok, múmiát csinálok magamból, ezvan. Illetve igen, van Please don't stop the music felíratú pólóm. És igen, nekem még van videóm!!! Meg ja, nem ártana egy portalanítás...

Kezdeném a legfrissebb szerzeményekkel, avagy a Rukkola-termés! Egy ideje már nem ültem ebben a székben... ja és itt egyébként három stócban vannak a könyvek, ez nem tudom, mennyire látszik.


A rukkolára felpakolt, elvihető könyveim az íróasztal alatt várnak sorsukra. Ki dobozban, ki mellette.


A szekrény, amit fentebb említettem, itt a felső sor (Lőrincz L. László könyvek 2 sorban) és az alsó fele (Fable könyvek) a családi kassza része.


A másik "hivatalos" könyves szekrény, kedvenc könyveim nagy része itt található.


Megcsonkított képregénygyűjteményem, plusz ami éppen előtte hevert most szépen sorba rendezve.


Az előbb látott polc hátsó része átmenetileg raktárként üzemel.



Az ágyam mellett átmenetileg eluralkodott a káosz.



A dokk. A kiolvasott könyvtári könyvek a nyomtatón várják, hogy hazatérhessenek.



Az összes képet megcsináltam, amikor ráébredtem, hogy az íróasztalomon is találok még elrejtve vagy 20 könyvet, szóval azokat külön fotóztam le, inkább az íróasztal nélkül...


Az egy négyzeméterre jutó könyvek száma? Sok.

2012. szeptember 6., csütörtök

Tigris van a csónakomban

Mielőtt bármit is mondanék erről a könyvről, szeretnék megemlékezni egy másik fontos eseményről, ami egy tigrishez kapcsolódik, ám ez a filmművészet egy ékes darabja. Fogadjátok szeretettel a következő videót:


"Az első csoda hatol a legmélyebbre, a többi aztán beleilleszkedik az első keltette nyomba."

Hát akkor most át is térnék Yann Martel Pi élete című regényére, ami a párbaj során számomra az utolsó kötet, vagyis ezennel be is fejeztem a megpróbáltatások hosszú sorát.

Adott egy Piscine Moliter Patel nevű indiai fiú, aki nevét egy francia uszodáról kapta. Kapcsolata tehát a vízzel már eredendően meghatározott. Kapcsolata a nevével pedig elég érdekes. Gyerekkora nagy részére rányomja a bélyegét, hogy Pisisnek becézik az iskolában... Ennek kikerülése végett választja magának a 3,14 nevet.

"Nem tudtam volna elviselni, hogy egy újabb francia anyanyelvű bruhaházni kezdjen a nevem hallatán, ezért amikor a férfi a vonal másik végén megkérdezte, azt feleltem: vagyok, aki vagyok. Fél óra múlva megérkezett két pizza „Vadiok Akivadiok” névre."

De nem csak a furcsa név az, amivel Pi kilóg a tömegből. Életének meghatározó momentuma a vallással szembeni viszonya. Pi ugyanis keresi Istent, de Őt nem egy, hanem egyszerre több vallásban találja meg. Mások számára pedig teljesen elfogadhatatlan, hogy vallhatja magát a fiú egyszerre több vallás képviselőjének, és hogyan gyakorolhatja őket párhuzamosan.
A harmadik fontos momentum a fiatal Pi életében az állatkert. Mivel az apja az igazgató, a család itt él, a Patel fiúk pedig itt nevelkednek. Egészen addig, amíg az országban uralkodó indiai viszonyok úgy nem alakulnak, hogy a szülők a Kanadába költözés mellett döntenek.

"A jegypénztár mögött apa vörös festékkel felpingálta a falra: TUDJA, MELYIK A LEGVESZÉLYESEBB ÁLLAT AZ ÁLLATKERTBEN? Nyíl mutatott egy keskeny függöny felé. Annyi lelkes, kíváncsi kéz húzta el a függönyt, hogy rendszeresen ki kellett cserélnünk. A függöny mögött egy tükör állt."

A költözés sok következménnyel jár. Nem csak az előre betervezett csomagolás, utazás és az állatok körüli sürgés-forgás vár a családra, hanem egy tragikus baleset is, mely után Pi egy kis mentőcsónakban találja magát egyedüli emberként egy sérült zebrával, egy orangutánnal, egy hiénával és egy bengáli tigrissel. A különös útitársak közül pedig a tigris lesz az, kivel Pi megosztani kényszerül a mindennapjait, közel fél éven keresztül.

"Minden élőlényben van némi eszelősség, ami furcsa, néha megmagyarázhatatlan viselkedésre ösztönzi. Ez az eszelősség néha a megmentője is lehet, része az alkalmazkodási képességnek. Enélkül egyetlen állatfaj sem maradna életben."

Őszinte leszek: nekem nagyon nem tetszett a regény. És igazából nem tudom megmagyarázni, miért nem. Az elejétől kezdve idegesített, terjengős, túlírt, tele felesleges szócsépléssel. Pedig én általában jól bírom a hosszú leírásokat, érdekelnek az állatok, érdekel a vallás, zseniálisnak tartom a regény alapötletét. És mégsem tetszik, mégis idegesít, a legérdekesebb részek is idegesítenek.

Azt sem sikerült eldöntenem, hogy ki is képezi a könyv igazi célközönségét. Maga a kiadás - legalábbis az a példány, amihez hozzájutottam - tele van nagy, színes képekkel. Gyerekkönyv benyomását kelti. Ismeretlenül lehet, hogy meg is venném a gyerekemnek. Ugyanakkor az egész stílusa, maga a történet és bizonyos részletesen ecsetelt jelenteket egyáltalán nem gyerekeknek valók. Szóval szerintem bőven elég, ha ezeket a csodás illusztrációkat csak mi felnőttek csodáljuk. Adok is egy linket, ahol sok elérhető közülük: >>Itt<<

Hát, nekem ennyi volt Pi élete. Hamarosan lesz belőle egy film, amit nagy érdeklődés előz meg. Szerintem meg fogom nézni. Talán úgy tálalja a zseniális alapötletet, hogy én is élvezni tudjam.

Szerencsétlen kínai nők klubja

"Anyád benne van a csontjaidban!"

A következő párbajkönyvem elolvasásán sokat gondolkodtam. Na jó, őszinte leszek, így a vége felé már minden könyvemről eszembe jutott, hogy ezt bizony cserélni kellene, de aztán mégsem tettem meg. Maradt ez és kaptam egy nagy élményt.

Nem olvastam még Amy Tantól semmit, de ahogy hallottam, hogy ő "specialitása" tipikusan az a téma, amit ez a könyv is képvisel: Kínából bevándorolt nők, akiknek a hagyományai az amerikai kultúrával ütköznek. Ez a könyv négy nőről és négy leányról szól, négy családról. A négy kínai hölgy Amerikában is a hagyományokat követve él, hiszen olyan szilárd neveltetésben részesültek, hogy ez lényük részévé vált. Lányaik viszont a lehetőségek országában nőttek fel, az ő kultúrájuk már nagyon más, de nem is amerikai igazán, valami furcsa keverék.

"…ha kínai vagy, akkor Kínát soha nem tudod kitörölni a szívedből."

Megmondom őszintén, hogy kicsit másra számítottam. Először is azt hittem, hogy a címben szereplő Mennyei örömök klubja majd kerettörténetként szolgál, de igazán csak egy alap gondolatot tükröz. Mert mi is ez a klub? Talán az egészet ezzel kellett volna kezdenem. A fent említett négy nő, az USÁba való megérkezése után alapítja, a cél pedig: nevetni és boldognak lenni, barátnak és társnak, támasznak lenni. Mindannyian olyan borzalmas dolgokat éltek meg, mint férjek és gyerekek elveszítése, háború, szegénység, depresszió. Látszatra talán nem köti őket össze más, mint a mahjong, hiszen folyamatosan vitáznak és versengenek egymással (kinek a főztje jobb? kinek a gyereke tehetségesebb?), ám mikor egyikük életét veszíti, apró jelekkel ugyan, de kiderül, hogy mégiscsak léteznek azok a bizonyos barátságok.

"A test fájdalma semmi. A fájdalmat el kell feledni. Mert néha ez az egyetlen módja annak, hogy emlékezz arra, amit a csontjaid rejtenek. Le kell hántanod a bőrödet, anyád bőrét és az ő anyjáét. Amíg már semmi sem marad. Se sebhely, se bőr, se test."

A kötet összesen tizenhat történetet tartalmaz. 2-2-öt minden női szereplőtől. Illetve Jing-mei Woo, akinek édesanyjának halálával az egész regény elindul, maga járja végig az utat a nő helyett, aki a világra hozta. Ahogy fentebb már említettem, a négy anyával sok minden történt életük során, de a lányaik élete sem rózsaszín cukorálom, az ő útjaikat is tragédiák és tönkre ment házasságok kövezik, és akkor még ne feledkezzünk meg anyáik sorsáról, melyet a csontjaikban hordoznak.

"Egyszer feláldoztam az életemet, hogy betartsam a szüleim ígéretét. Ez semmit nem mond neked, mert nekem az ígéretek semmit sem jelentenek. Egy lány megígérheti, hogy eljön vacsorára, de ha fáj a feje, ha dugóba kerül, ha nézni akarja a kedvenc filmjét a tévében, már nincs többé ígéret."

Annyi mondanivaló van ebben a könyvben, hogy igazából nem is vagyok benne biztos, hogy mindent feldolgoztam. Hogy is tudnám felfogni például, mit is jelent valójában a háború, amikor sosem éltem át? És pláne mit jelent a háború egy keleti kultúrával rendelkező embernek, amikor ők alapjaiban látják másképpen a dolgokat? Hogyan is érthetném meg minden nehézség alapját, amit egy családon belül és a kínai és az amerikai kultúra ütközése jelent, amikor én magam egy harmadik kultúrából származom? És mégis annyi mindent tudott mondani nekem ez a könyv: szeretetről, családról, elfogadásról, megértésről, kitartásról, az életről.

Ebben a könyvben benne van a Kelet, ahol a dolgok elkezdődnek, ahol a Nap felkel és ahol a szél támad...

"A repülőtéren, miután kezet ráztam mindenkivel, és búcsút intettem, arra gondolok, milyen sokféle módon válunk el másoktól életünk során."