Szerencsétlen kínai nők klubja

"Anyád benne van a csontjaidban!"

A következő párbajkönyvem elolvasásán sokat gondolkodtam. Na jó, őszinte leszek, így a vége felé már minden könyvemről eszembe jutott, hogy ezt bizony cserélni kellene, de aztán mégsem tettem meg. Maradt ez és kaptam egy nagy élményt.

Nem olvastam még Amy Tantól semmit, de ahogy hallottam, hogy ő "specialitása" tipikusan az a téma, amit ez a könyv is képvisel: Kínából bevándorolt nők, akiknek a hagyományai az amerikai kultúrával ütköznek. Ez a könyv négy nőről és négy leányról szól, négy családról. A négy kínai hölgy Amerikában is a hagyományokat követve él, hiszen olyan szilárd neveltetésben részesültek, hogy ez lényük részévé vált. Lányaik viszont a lehetőségek országában nőttek fel, az ő kultúrájuk már nagyon más, de nem is amerikai igazán, valami furcsa keverék.

"…ha kínai vagy, akkor Kínát soha nem tudod kitörölni a szívedből."

Megmondom őszintén, hogy kicsit másra számítottam. Először is azt hittem, hogy a címben szereplő Mennyei örömök klubja majd kerettörténetként szolgál, de igazán csak egy alap gondolatot tükröz. Mert mi is ez a klub? Talán az egészet ezzel kellett volna kezdenem. A fent említett négy nő, az USÁba való megérkezése után alapítja, a cél pedig: nevetni és boldognak lenni, barátnak és társnak, támasznak lenni. Mindannyian olyan borzalmas dolgokat éltek meg, mint férjek és gyerekek elveszítése, háború, szegénység, depresszió. Látszatra talán nem köti őket össze más, mint a mahjong, hiszen folyamatosan vitáznak és versengenek egymással (kinek a főztje jobb? kinek a gyereke tehetségesebb?), ám mikor egyikük életét veszíti, apró jelekkel ugyan, de kiderül, hogy mégiscsak léteznek azok a bizonyos barátságok.

"A test fájdalma semmi. A fájdalmat el kell feledni. Mert néha ez az egyetlen módja annak, hogy emlékezz arra, amit a csontjaid rejtenek. Le kell hántanod a bőrödet, anyád bőrét és az ő anyjáét. Amíg már semmi sem marad. Se sebhely, se bőr, se test."

A kötet összesen tizenhat történetet tartalmaz. 2-2-öt minden női szereplőtől. Illetve Jing-mei Woo, akinek édesanyjának halálával az egész regény elindul, maga járja végig az utat a nő helyett, aki a világra hozta. Ahogy fentebb már említettem, a négy anyával sok minden történt életük során, de a lányaik élete sem rózsaszín cukorálom, az ő útjaikat is tragédiák és tönkre ment házasságok kövezik, és akkor még ne feledkezzünk meg anyáik sorsáról, melyet a csontjaikban hordoznak.

"Egyszer feláldoztam az életemet, hogy betartsam a szüleim ígéretét. Ez semmit nem mond neked, mert nekem az ígéretek semmit sem jelentenek. Egy lány megígérheti, hogy eljön vacsorára, de ha fáj a feje, ha dugóba kerül, ha nézni akarja a kedvenc filmjét a tévében, már nincs többé ígéret."

Annyi mondanivaló van ebben a könyvben, hogy igazából nem is vagyok benne biztos, hogy mindent feldolgoztam. Hogy is tudnám felfogni például, mit is jelent valójában a háború, amikor sosem éltem át? És pláne mit jelent a háború egy keleti kultúrával rendelkező embernek, amikor ők alapjaiban látják másképpen a dolgokat? Hogyan is érthetném meg minden nehézség alapját, amit egy családon belül és a kínai és az amerikai kultúra ütközése jelent, amikor én magam egy harmadik kultúrából származom? És mégis annyi mindent tudott mondani nekem ez a könyv: szeretetről, családról, elfogadásról, megértésről, kitartásról, az életről.

Ebben a könyvben benne van a Kelet, ahol a dolgok elkezdődnek, ahol a Nap felkel és ahol a szél támad...

"A repülőtéren, miután kezet ráztam mindenkivel, és búcsút intettem, arra gondolok, milyen sokféle módon válunk el másoktól életünk során."