Előbb valakivé kell vállnod...

„Ki vagy te, kölyök?” – kérdezi Jack Beauregard, az idősödő legendás revolverhős, amikor találkozik Senkivel. „Én? Senki.” – feleli. „Akkor előbb legyél valaki, aztán ketten együtt is elbánhatunk velük [a Vadak Bandájával].”

1973-ban mutatták be Sergio Leone nagy sikerű filmjét, a Nevem Senkit, de Terence Hill ekkorra már 51 másik filmben szerepelt, ez a szám pedig mára megközelíti a 90-et, ha a sorozatokat is ideszámoljuk, persze nem epizódonként, hanem évadonként egynek tekintve. Zseniális életmű. Nem is tudok olyan általam kedvelt sztárt mondani, aki ilyen mennyiségben (és minőségben) ontotta volna magából az alkotásokat. Talán csak egyet. Bud Spencert.

Terence Hill Mario Girotti névvel 1939. március 29.-én született Velencében, olasz apa és német anya gyermekeként. Mondhatnánk, hogy a legrosszabbkor született, hiszen a második világháború az ő életére is rányomta a bélyegét, akárcsak sok más kortársáéra. Az olaszországi változások elől a Girotti család Németország egy elzártabb, biztonságosabbnak tűnő részére menekült. Ám ennek következtében Mario a szomszéd faluból nézhette végig Drezda földig rombolását, és aggódhatott a család napokig az édesapa életéért, aki akkor éppen a városban dolgozott. Apja ugyan sértetlenül megúszta az esetet, de Mario egy interjúban elárulta: még harmincas éveiben is rémálmok kínozták a bombázással kapcsolatban.

Egy interjúban elárulta… És itt akkor rögtön rá is térhetek arra, mi volt annyira más ebben a könyvben, mint Bud Spencer életrajzában: ezt a könyvet nem Terence írta. A behemót könyvének elolvasása után döntöttem úgy, hogy ezt a másikat is el kell olvasnom, és bár tudtam, hogy a szerző nem maga a színész ebben az esetben, mégsem gondoltam, hogy ennyire más élményt fog adni a két könyv. Ugyanakkor pontosan értem ennek a különbségnek az okát is: két nagyon eltérő személyiség ők, és amíg Bud sokkal inkább kinyitja az ajtót, addig Terence még az ablakot is becsukja. Visszahúzódó és szerény ember ő a mai napig, aki nem kívánja közszemlére tenni a magánéletét. Éppen ezért bár Ulf Lüdeke nagyon aprólékos munkát végzett, nagyon részletes életrajzot rakott össze a színészről, ami rengeteg meglepetéssel szolgált számomra, mégsincs benne semmi bensőségesség Terenctől, nincsenek benne személyes indíttatások és érzelmek. Így is egy nagyon jó könyvről beszélünk, ami minden rajongó számára kötelező olvasmány, de kétségtelenül nem képes azt a katartikus érzést biztosítani, amit Bud Spencer életrajza képes volt.

"Terence Hillt még manapság is előszeretettel faggatják arról, hogy a munkája során eljátszott rengeteg verekedés mellett vajon a magánéletben úgy alaposan elpáholt-e már valakit. A kíváncsiskodók nemegyszer meglepődve reagálnak, mikor meghallják a választ. „Igen, volt ilyen” – ismeri be Terence Hill. „Akkor történt, amikor visszajöttünk Németországból. Umbriában, az általános iskola első osztályában esett meg a dolog, mikor valaki tedescaccio-nak* nevezett. Orrba vágtam az illetőt, még vérzett is neki.”
* Olasz: hülye német"

Csak néhány apróság, ami számomra nagyon érdekes információ volt, ám rengeteg kérdést hagyott bennem:

Mario Girotti 12 évesen szerepelt először a filmvásznon. Édesanyja volt az, aki leginkább támogatta és egyengette a karrierjét, a család többi tagja nem igazán volt ebben segítségére, és ő maga sem hitt igazán a tehetségében. Ezek után különösen érdekes, hogy az ifjú színész mindössze 17 éves volt, amikor elveszítette az édesanyját és ezzel tulajdonképpen színészi karrierjének húzóerejét. Annyira nem látott jövőt ebben az egészben, hogy még az egyetemre is beiratkozott, filozófia és irodalom szakra, ami mellett persze folyamatosan vállalt különböző szerepeket, de lélekben nem kötelezte el magát. Ám a siker így is megtalálta és végül arra az útra lépett, amelyre édesanyja szánta. Úgy gondolom, valamennyien szívesen hallanánk Mario saját szavait erről a nehéz döntésről.

1967-ben vette feleségül Lori Zwicklbauert, aki azóta is a felesége, és akit egyébként akkor mindössze 2 hónapja ismert. Két helyen olvastam kettőjük találkozásáról, az életrajzi kötet szerint egy családi vacsorán ismerkedtek össze, míg a másik kötet szerint (Bud Spencer & Terence Hill krónikák) egy forgatáson találkoztak, ahol Lori végszavazóként dolgozott. Ezt a csúsztatást talán csak maga a színész tudná tisztázni. De én arra is kíváncsi lennék, miért házasodtak össze ilyen gyorsan. A rossz nyelveknek nem lenne semmi jogalapja, hiszen a páros első gyermeke (Jess) csupán 2 évvel később született meg. Második gyermeküket, Rosst Németországból fogadták örökbe, amely az életrajz szerint a pár régi álma volt, ám ehhez sem tartozik semmilyen magyarázat. A másik könyv szerint Ross háromnapos és árva volt, amikor a családhoz került, ám az életrajz erről semmi konkrétumot nem említ.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Mario Girotti fedhetetlen ember hírében állt, azon kevés sztárok egyike, akikről sosem terjedtek pletykák titkos viszonyokkal kapcsolatban, mert talán sosem adott okot rá, hogy így legyen. A külső szemlélők véleménye alapján a színész teljes egyetértésben él/élt feleségével, akivel minden fontosabb döntés előtt megbeszélték álláspontjukat.

"Terence első rendezésében – a Don Camillo című filmben – szinte az egész családját felvonultatta: ő maga játszotta a címszerepet, a forgatókönyvet felesége, Lori írta, tizenegy éves Ross fia egy mellékszerepben, az ifjú Magrino-ként ("Vékonyka") volt látható, aki a cselekmény folyamán összebarátkozik Don Camillóval, idősebb fia, Jess pedig statisztaként egy focistát alakított."

Terence Hill két fia szintén vonzódni kezdett a filmes világ iránt, ám amíg Jess a kamera mögött találta meg önmagát, addig Ross színészkedni szeretett. Terence több filmjébe is bevonta a cseperedő gyerekeket, volt olyan, amelyben az egész családja közreműködött. Ross azonban állítólag nehezen kezelhető tinédzser volt és hamar fejébe szállt a siker, még a forgatások alatt sem akarta megfogadni apja tanácsait. 1990-ben azonban mindez már nem számított, mert bekövetkezett a tragédia. Ross egy autóbalesetben életét veszítette. Ekkor mindössze tizenhét éves volt. Apjával pont a Lucky Luke című film forgatásának kezdetek neki, amelyben a fiú játszotta volna Billy a kölyök szerepét, a szerencsétlenség után azonban az egész szereplőt kiírták a filmből. A baleset során az autót Ross vezette, az apja pedig állítólag sosem bocsátotta meg magának, hogy hagyta ilyen fiatalon volán mögé ülni a fiát. A színész idegösszeroppanást kapott (bizonyos helyeken legalábbis ez olvasható), és egy történet szerint még négy évvel később is elsírta magát a Bunyó karácsonyig forgatásán, amikor a főszereplő kisfiú egy kígyómarás után lázasan szenved az ágyában. A stáb a jelenet láttán állítólag úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Mind tudták, hogy a színész örökre megváltozott, már sosem lesz a régi.

Ilyen és ehhez hasonló történetek vannak ebben a könyvben, amelyekről azt gondolom, hogy bár nagyon érdekesek így is, de egy harmadik fél szemével látva sosem fogjuk megtudni, mi történt valójában Terence Hillel akkor, mit élt át és mi segítette túl a nehézségen. Bud Spencerrel való barátsága a mai napig ugyancsak ködös kérdés, bár Bud erről már elmondta a saját véleményét az életrajzában. Annyit mindenesetre így is meg tudok állapítani, hogy Terence Hill egy nagyon érdekes és értékes ember. A filmjei pedig továbbra is a kedvenceim között maradnak, sőt a könyv egy maratonra azért meghozta a kedvem.

"És milyen kiszámíthatatlanok a sors útjai: volt még valaki, akibe Mario ugyanebben a sportklubban botlott bele. Valaki, aki jelentős szerepet játszik majd az életében, és akire akkor már egész Olaszország tisztelettel nézett fel. Személyesen ekkor még nem ismerték egymást, mert Mario a többiekhez hasonlóan csak lélegzet-visszafojtva figyelt, amikor a nagy idol felbukkant az uszodában. A fickó, akiről szó van, időnként cigarettával a szája sarkában érkezett az edzésre, az olasz nemzeti válogatottban úszott és vízilabdázott, részt vett a helsinki, valamint a melbourne-i olimpián, országa sporttörténelmébe pedig azzal írta be magát, hogy az olaszok közül elsőnek ő úszta le gyorson a 100 métert egy percen belül. Nem más ő, mint Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer."

 A pisztácia elfogyott, Zsugabubus!