Aki a vizilovakkal van...

"A film is olyan mint a sport: a ma hősét holnapra elfelejtik."

De el fogjuk-e mi valaha felejteni ezt a férfit, akin annyit nevettünk, aki a mai napig képes mosolyt csalni az arcunkra, és akiben sokkal több van, mint valaha gondoltuk volna? Kétlem.

Bud Spencer életrajzi könyve Csilla olvasónaplójának hatására került a listámra. Ennek nem csak az volt az oka, hogy ő olyan nagyon jó élményekről beszélt, hanem az is, hogy én magam is osztozom az ő rajongásában ezen férfiú - és persze Zsugabubus - iránt. Kíváncsi voltam tehát, ki is az a Bud Spencer valójában, amire azt hiszem, nagyjából meg is kaptam a választ.

A könyv maga személyes hangvételű, őszinte és meglepően olvasmányos. Sosem gondoltam volna, hogy Bud képes így írni, ennyire élvezhető stílusban. Szóval mindenképpen pozitív meglepetés volt. Mondjuk én ritkán olvasok önéletrajzi könyveket, szóval lehet, hogy ezért.
Egy fontos momentumot azt hiszem muszáj kiemelnem még az elején a kötet szerkesztésével kapcsolatban, mert számomra fontos. Minden fejezet elején szerepelt egy idézet egy híres embertől, alatta pedig egy idézet Bud Spencertől. Ezek a kis szösszenetnyi gondolatok mindig bevezették az adott fejezetet, de kicsit Spencer filozófiájából is közvetítettek.

„Ami a hernyónak a világ végét jelenti,
az jelenti a világnak a pillangót."
LAO CE

„A nulla megszűnésével a senki Létezővé válik.”
BUD SPENCER

Na, de akkor most az életút: Carlo Pedersoli Olaszországban, 1929. október 31.-én látta meg a napvilágot, vagyis immáron 83 éves. Jómódúnak mondható nápolyi családból származik, ám a második világháború az ő életét is gyökeresen megváltoztatta. Nem csak az anyagi körülményekben volt ez érezhető. Egy alkalommal, egy bombázás során kis híján életét vesztette, ami egyébként közös benne és Terence Hill-ben. Állítása szerint, ha valaki ilyen élményen esik át, akkor a jövőben, függetlenül attól, hogy hány éves, sokkal jobban fog ragaszkodni az életéhez. De akikre Carlo a háború előtt és után is számíthatott, az a családja...

"Nem kérdés, hogy a családom jelentette későbbi sikereim alapját. Talán hangzatosnak tűnik ez a kijelentés, de a valóság mindig akkor a leghangzatosabb, ha igaz."

A könyv elején megható módon beszél hazaszeretetről, a nápolyi életfilozófia lényegéről és családi értékekről, a második világháborút követő kivándorlásról. A Brazíliából szóló résztől például kedvem támadt oda utazni. De úgy egyébként is, az egész könyv alatt olyan hangulatot teremt, hogy az emberben elképesztő vágy ébred azoknak a tájaknak a megtekintésére, ahol ő is járt. Mert Bud Spencer tulajdonképpen egész életében utazott: gyermekként a családjával, sportolóként, emigráns munkavállalóként, színészként.

"Nápoly nem csupán földrajzi helység; nápolyinak lenni lelkiállapot."

Meglepően kevesen tudják, hogy Bud Spencer, 27 éves koráig sikeres úszó és vízilabdázó volt, a nemzeti csapatban játszott, Olimpián is többször szerepelt, rengeteg érmet nyert. Különlegesség az egészben, hogy bár már kölyök korában sikeres volt, a világháborút követő külföldi évek alatt egyáltalán nem úszott, 3 év kihagyás után pedig úgy tért vissza a medencébe, mintha semmi se történt volna. Versenytársait kikészítette ösztönös tehetségének és laza nemtörődömségének keveréke. Hogy lehetett ilyen sikeres valaki, aki még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy a dohányzást abbahagyja a sport kedvéért? Egyébként Carlo életstílusa és értékrendje is sokkal másabb volt, mint később. Tökéletesen példázza ezt a tény, hogy sportkarrierje alatt ritkán aludt egyedül, hogy szépen fogalmazzak, ám karrierje befejezése után ismét elhagyta Olaszországot és fizikai munkát vállalt, hogy megtalálja önmagát. 30 évesen tért haza, és vette feleségül azt a nőt, aki azóta is, vagyis több, mint 50 éve a felesége. Állítása szerint pedig sosem adott okot rá, hogy a nő kételkedjen hűségében.

"Ám ritkán tesszük fel a kérdést: vajon miféle anyagból gyúrtak bennünket? Talán mert félünk attól, hogy milyen választ kapnánk."

A sportkarrier és kb 10 év útkeresés után talált csak rá a film világa. Bud Spencer személye csak 1967-ben született meg, amikor Carlo már 38 éves volt. Sosem akart igazán színész lenni, nem is tanulta és elmondása szerint nem is tartotta magát jó színésznek soha. Sikerének kulcsát abban látta, hogy a kamera előtt valamilyen szinten önmagát kellett adnia, szórakoztatnia kellett a közönséget. Ezzel szemben nagyon nagy tisztelettel beszél a könyvben végig szinte állandó színésztársáról Terence Hill-ről, akit tehetséges és felkészült színésznek tart, egy igazi profinak.

"Sohasem akadt semmilyen problémánk a másik egója vagy a rivalizálás miatt. Sőt hamar fölfedeztük, hogy nagyon jól kijövünk egymással, olyannyira, hogy magunk is kitaláltunk néhány poént és humoros jelenetet, ami a forgatókönyvet is jegyző Barboni rendező változatában nem szerepelt. Amikor egy film készítői jól szórakoznak munka közben, a közönség is érzékeli az összhangot, és ennek hatására lejön a filmvászonról valamiféle plusz töltet, amit egyébként egyetlen forgatókönyv vagy költségvetés sem biztosítana. Csakis a barátság."

Néhány filmes tény, amiről nem tudtam és számomra nagyon pozitív meglepetés volt:

• A Banános Joe forgatókönyvét Bud Spencer írta, ezt tartja a filmjei közül a kedvencének.
• A Fél lábbal a Paradicsomban forgatókönyvének egyik szerzője Bud fia, Giuseppe.
• Az Aladdin című filmjében egyik lánya, Diamante is feltűnik.
• A Bunyó karácsonyig című filmet Terence Hill rendezte, a forgató könyvet pedig Terence fia írta.

A könyvet tehát minden rajongónak ajánlom, kötelező darab! De azok is kézbe vehetik, akik nem kötődnek különösebben ehhez a pasashoz, vagy a filmjeihez, mert egy olyan őszinte ember gondolatait olvashatja itt, aki vitte valamire az életben, és mégis képes volt megmaradni egy hétköznapi fickónak.

Egyéb könyvajánlók, amik eszembe jutottak ennek olvasása közben:
Michael J. Fox: Szerencsés ember - Egy másik önéletrajzi kötet, ami nagyon tetszett.
Marcello D'Orta: A lestrapált tanító - Egy kis szelete annak, milyen is Nápolyban az élet.

"Az ellentétek vonzzák egymást, de köztünk ez a vonzalom úgy működött, hogy harminc éven keresztül egy harmadik pólust vonzottunk magunkhoz: az egész világ nézőközönségét."

Plüssállatok városa

Mielőtt bármibe is belekezdenék, álljon itt ez a videó, nyitányként, mivel ezen könyvvel való kapcsolatom is ezzel indult. Valamikor másfél, de lehet, hogy lassan két éve már annak, hogy szembe jött velem és akkor azonnal megláttam benne a lehetőséget. Zseniális. Krimiparódia plüssállatokkal! Így ismertem meg Tim Davys A halállista című könyvét.

Az alaptörténet: Van egy Amberville nevű város, amit plüssállatok laknak. Ők a Gyárban készülnek, egy zöld kocsi hordja ki őket a szüleikhez, haláluk napján pedig egy titokzatos piros kocsi jön értük és viszi el őket. A plüssállatok tulajdonképpen az emberekhez hasonló módon keresik a válaszokat a halál miértjével kapcsolatban. Ezért is született meg a Halállista legendája, melynek létezésére nincs egyértelmű bizonyíték. Annyit tudunk csupán, hogy Galamb Miklós, az alvilág egyik ura, kapott egy fülest, miszerint az ő neve is szerepel rajta. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan, egy sötét éjjelen, érte is eljön majd a piros autó, és elviszi egy ismeretlen helyre, ahol minden véget ér.

"– És a Halállista? Az létezik?
– Soha nem volt semmiféle Halállista – sóhajtott Edda. – De tudom, hogy mindenki hinni akar benne. A véletlenszerű halál olyan… érdemtelennek tűnik."

Galamb Miklós a saját módszereivel próbálja meg elintézni a problémát: megzsarolja egykori emberét, Medve Eriket, aki alvilági élete után most a jó úton szeretne járni, ha hagyják neki. A képlet egyszerű: ha Galambnak vége, akkor Nyúl Emmának, Erik feleségének is. Választási lehetőség nincs, meg kell találni a listát és lehúzni róla Miklós nevét. A küldetéshez a medve régi barátai segítségét kéri, a csapat pedig máris kész: egy komplexusokkal és hatalmas testi erővel megáldott varjú; egy beképzelt kígyó, aki minisztériumi állásában tökéletesen jól érzi magát; valamint a meleg antilop, aki ráadásnak még a legősibb foglalkozást is űzi.

"Várt. Ötlete sem volt, hogy mit tenne, ha lebuknak. Itt állok, gondolta, a férfivécében egy drogos homoszexuális prostituált gazellával, aki különösen a város mazochistái között népszerű."

A történet, annak ellenére, hogy a fentiek alapján jónak ígérkezik, mégsem hozza azt, amit az ember várna. Egyrészt a plüssállat dolog zseniális alapötlet, a pasas mégsem sziporkázik és az elvárt poénok negyedét se hozza. Nem mondanám ezt vicces történetnek, a komikus alapok ellenére sem. Igazából egy-két nagyon alap változtatás mellett ez a történet minőségromlás nélkül is megállná a helyét "élőszereplős" verzióban. Kihasználatlan ez a momentum szerintem. És valahol úgy érzem, lóg is a levegőben. Megfogalmazatlan, hogy ez a város az emberek világa mellett létezik-e vagy pedig ez egy teljesen embermentes univerzum. Azt hiszem, ez onnantól kezdett komolyan zavarni, hogy a plüssállatok sült bárányt ettek vacsorára. Nem abszurd ez kicsit? Tekintve, hogy valahol ők is állatok... és akkor ezek szerint vannak tényleges állatok az ő világukban? De akkor vannak emberek is? Túl sok kérdés.

"Hagyta magát, hogy meglepje valami, ami pedig annyira egyértelmű. A plüssállatok gerinctelensége."

A történet plusz bonyolító eleme Erik ikertestvére, Ede. Na, vele aztán sokáig nem tudtam mit kezdeni. Róla azt kell tudni, hogy elbeszélései nem csak zavarosak, de ellentétesek Erik visszaemlékezéseivel. A végén az ember már nem nagyon tudja eldönteni, hogy akkor most ki hazudik kinek, és ki az őrült, ez a két medve vagy éppen mi.

Ami egyébként menti a könyvet, hogy valamikor a közepe felé van egy elég erős rész, amikor a korábbi laposság eltűnik és felbukkan egy-két fordulat, meg ötletes megoldás. A vége kicsit talán kiszámítható lesz, plusz nincs is teljesen lezárva. Vagyis számomra maradt egy-két elvarratlan szál. Pont mint a Fekete város című Mikszáth regény végén. Józan ésszel kimondatlanul is tudja az ember, hogy mi lett annak a kapcsolatnak a vége, de reménytelenül romantikus voltában még ott lengedezik a kérdőjel a feje felett.

Na, de a másik nagy pozitívum, hogy a vége felé azért elég erősen megkapargat ez a sztori egy nagy kérdést. Az élet/halál témát járkálgatja körül újra és újra a teljes sztori alatt, de a végén eljutunk egy nagyon érdekes kérdéshez. Szükségünk van a halálra ahhoz, hogy tudjuk értékelni az életet? És ami még furcsább: szükségünk van a halálra ahhoz, hogy a világ működőképes legyen?
Ha soha senki nem halna meg, ha mindig lenne még időnk, mit végeznénk el? Mikor vállalnánk gyereket, ha mindig az lenne bennünk, hogy dehát előttünk az egész élet? Mikor járnánk iskolába? Mi lenne velünk, ha sosem ketyegne az óra?

Válaszolni már nekem se, meg a könyvnek sem feladata.

"Semmi sem riaszt meg minket jobban annál, mint amit nem értünk."

Rajzok még itt: <Link>
Illusztrációs fotósorozat itt: <Link>

Kérdezz-felelek

Ahogy Virág mondaná: Ajjmár.
Nem szeretek itt személyes dolgokról írni, mert ez nem egy személyes blog. De ez most egy verseny*... akarom mondani egy játék, egy feladat. Szóval jó arc leszek és teljesítem, de csak félig. Az eredeti szabályok szerint a játék menete a következőkből áll:

• válaszolnom kell a nekem feltett 11 kérdésre
• kell írnom 11 dolgot magamról
• tovább kell adnom 11 kérdést 11 embernek

Csakhogy én nem fogom továbbadni, ellenben 2x 11 kérdésre is válaszolok, mert két helyről is kaptam kérdéssort. Ennek egyébként tök örülök, amúgy is hatalmas egom tovább hízik, hogy mindenki az én válaszaimra kíváncsi.

11 kérdésem Lanatietől:
1. Ha csak egy tulajdonságodat tarthatnád meg, a többi véletlenszerűen lenne "újraosztva", melyikhez ragaszkodnál? Miért?
 Szenya egy kérdés ez, Csillukám. Milyen önbizalomnövelés akar ez lenni vagy mi? De! Azt tartanám meg, amit a legjobban szeretsz bennem, én meg benned, a humort! ♥

2. Ha eldobhatnád egyetlen tulajdonságodat, melyiktől válnál meg? Miért?
 Bizalmatlanság. Amíg nem tudok hinni az életben, az emberekben és magamban, addig nincs igazi siker.

3. Ha visszakaphatnál valakit, aki valamiért már nem része az életednek, vissza akarnád-e kapni? Miért?
 Nem. Szeretném azt hinni, hogy a világban minden okkal történik. Akinek el kellett mennie, az elment, akinek vissza kell térnie, az visszafog anélkül is, hogy különösebb módon akarnám. Az egyetlen ember pedig, akivel kapcsolatban komolyan elgondolkodtam ezen a kérdésen, már egy sokkal jobb helyen van, és ez így van jól. ♥

4. Ha az életed egy film lenne, milyen címet adnál neki és milyen műfajba sorolnád?
 Tragikomédia lenne, aminek a lényege, hogy a szar dolgokon is meg kell tanulni nevetni. Az lenne a címe, mint a könyvnek is lentebb, csak visszafelé töltöm a tesztet, miért is ne, szóval "Egy veszedelmes elme vallomásai".

5. Van-e olyan zene, amit szerinted akárhányszor meg tudnál hallgatni? Ha igen, mi az?
 Természetesen van. Ez egy király dal. Hahaha!

6. Mi az a létező képesség, amit a legszívesebben magadénak tudnál? Miért?
 Türelem. Bár lehet, hogy ez már szuperképességnek számít? És miért? Mert nincs.

7. Ha szuperhős lennél, mi lenne a szuperképességed és a szuperhős neved?
 A szuperképességem a gondolatolvasás lenne, ebben biztos vagyok. Szuperhős név: Lady Thought-Laden.

8. Ha találnál egy elásott kincsesládát, milyen kincsben reménykednél és mit kezdenél vele?
 Érdekes kérdés amúgy, mert nagyon szeretem a történelmet, és nagyon érdekelnek különböző kultúrák, ha látnám értelmét és jövőjét, lehet, hogy régészetre mentem volna. Szóval ha elásott kincset találnék, akkor mindenképpen olyat szeretnék, aminek valami történelmi jelentősége van. Meggazdagodni ilyen módon nem akarok.

9. Gyűjtesz-e valamit? Ha igen, mit?
 Könyveket. Nem mondanám, hogy költséges hobbi, mert a beszerzéssel nincs gond. De ki fogja fizetni a külső raktárat???

10. Milyennek képzelsz el egy ideális randevút?
 Nem a hogyan a lényeg, hanem a kivel.

11. Ha választhatnál egyetlen embert a világon, akivel beszélhetnél, ki lenne az, és mit mondanál neki?
 Talán ezen a kérdésen gondolkodtam a legtöbbet. Egy csomó ember eszembe jutott, akiknek meg kéne mondani, hogy szeretem őket, meg akiktől bocsánatot kéne kérni különböző dolgok miatt, akiket vállon kéne veregetni valami teljesítmény miatt, vagy akikre egyszerűen csak rá kéne mosolyogni, mert az ugye többet mond minden szónál. Aztán, ha annyira akarnám, megtenném. Tök mindegy, kiről lenne szó. Szóval erre a kérdésre nincs válasz.

11 kérdésem KV-től/tól:
1. Ha egyetlen íróval/költővel találkozhatnál, ki lenne az, és mit kérdeznél tőle?
 Ady Endrétől valami olyasmit: "Jaj, Bandikám, miért nem éltél örökké?"

2. Melyik az a könyv, ami a közelmúltban a legnagyobb hatást gyakorolta rád?
 Nehéz ez a kérdés, mert bár sok könyvet olvastam a közelmúltban, a katarzis mégis elmaradt. Erre a kérdésre pedig nem szeretnék olyan választ adni, hogy ez vagy az a könyv megragadott a humorával. Szóval egy márciusban olvasott könyvet mondanék: Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet. Nem ismerem a szerző munkásságát különösebben, de ezzel a regénnyel engem megvett.

3. Írj 5 olyan könyvet, amit még nem olvastál, de mindenképpen szeretnél a későbbiekben! 
 Lev Tolsztoj: Háború és béke
 Jack Kerouac: Úton
 Hasítás (magyar rocknovellák gyűjteménye)
 Philip K. Dick: Istenek inváziója
 Nick Hornby: Vájtfülük brancsa

4. Ha az életedből regény készülne, milyen címet adnál neki?
 "Egy veszedelmes elme vallomásai", akkor is, ha ez már foglalt.

5. Milyen lényeket tennél valóssá a könyvekben kitaláltak közül?
 Ki bizonyítja be, hogy azok nem léteznek már egyébként is?

6. Ha lenne egy sárkányod, mit tennél, hogyan bánnál vele? 
 Valószínűleg kb úgy, mint valami kisállattal, tanítgatnám, vele elaludnék, ilyenek.

7. Mi volt életed legfurcsább álma?
 Nem emlékszem, hogy volt pontosan, csak arra, hogy a kémia teremben játszódott és egy héttel később valóra vállt.

8. Hol olvasol a legszívesebben, és hol a legkevésbé szívesen?
 Legszívesebben az ágyikómban vagy az erkélyen. Legkevésbé szívesen meg talán az orvosi rendelőben.

9. Mit olvasol most, és eddig mi a véleményed a könyvről?
 Tim Davys: A halállista. Nem vagyok tőle elájulva, sokkal jobbra számítottam.

10. Melyik könyvszereplő bőrébe bújnál szívesen és miért? 
 Virág, Szent Johanna gimi, mert szeretnék én is olyan gondterhelt lenni, mint ő... Plusz hát Ricsi. Ja és én is akarok egy kis zsirit.

11. Melyik filmekről lenne érdemes szerinted könyvet írni?
 Ilyen szerintem nincs. Könyvet az életről érdemes írni, a könyvből meg érdemes filmet csinálni. Fordítva nem.


Végül pedig a 11 dolog rólam:
1. Kólafüggő vagyok. Kéne egy anonim csoport nekünk. Már ketten vagyunk, én meg Cortez.
2. Stréber és kocka vagyok és nem szégyenlem.
3. Mindig azt vallom, hogy a macskák bestiális lények, de az állatkínzástól teljesen ki tudok akadni, akkor is, ha azokról a rühes dögökről van szó. Sajnos még emberi alakban is kedvelem az állatokat.
4. Gyűlölöm a mézet.
5. Szeretek mosolyogni, akkor is, ha ritkán teszem.
6. A hatos az egyik szerencseszámom, hatodikán születtem. Ki nem tartja a születésnapját szerencsésnek?
7. Ez a könyvtáros dolog nekem nem munka lesz, hanem hivatás.
8. Amikor gyerek voltam, pilóta akartam lenni, aki maga javítja a repülőjét, merthogy az olajos kantáros nadrág nagyon menő.
9. 2 évig tanultam dobolni, de be kell látni, hogy semmi zenei tehetségem nincs.
10. Nincs tehetségem a rajzoláshoz sem, bár tény, hogy az én pálcikaembereim a világon a legszexibbek. Egy ideig ez tök frusztrált és bántott, most már elfogadom.
11. Nincs is hatalmas egóm.
+1. Gyakran foglalkoztat az alsó képen található gondolat.

* Mindenkiben van egy kis Kinga.