A velencei

Mindjárt startot is veszek az egyik párbajos könyvemmel, ami egy vékonyka kis füzet, ám annál több dolog mondható el róla...

Márai Sándor Egy úr Velencéből című könyve tulajdonképpen egy dráma, vagyis ahogy a borítón is szerepel: Farkas Ferenc operájának szövegkönyve. A sztori viszont eredetileg egy regény volt, amit szintén Márai írt, és Vendégjáték Bolzanóban címmel jelent meg 1940ben. A dráma verzió 20 évvel később született, 1960ban.

A történet 1756 egyik téli éjszakáján játszódik, a főszereplője pedig a méltán híres velencei, Giacomo Casanova. A helyszín azonban nem Velence, hanem - ahogy az eredeti regény címéből is következtethetünk - Bolzano, amely egy észak-olaszországi város, Dél-Tirol székhelye. Itt található a Fehér Szarvas vendégfogadó, melynek egyik szobájában töltjük a történet mind a két felvonását és 70 oldalát.

Szóval van nekünk egy Casanovánk, ám ő valahogy nem olyan mint várnánk. Sőt, igazából az egész történet nem olyan, mint várnánk... Casanova frissen szökött a velencei börtönből, jelenleg bújkál, ám a hírneve mégis kilométerekkel előtte jár. Sok látogatója akad, akik mint valami nagy tudású bölcset keresik fel őt különböző szerelmi problémáik miatt, ő pedig pénzért ad tanácsot a bajbajutottaknak. Ahogy a vendégek szavaiból megtudjuk: jelenleg ebből él. Ám a látogatók között felbukkan egy régi ismerős is, Párma grófja, és a két férfi beszélgetéséből szövevényes múltbéli szálakat kezdhetünk kibogozni. A két férfi 5 évvel korábban párbajozott egy hölgy kezéért, a gróf nyert, övé lett a nő. Casanova pedig kapott egy komoly sebet, meg több év börtönt. De hiába lett a grófé a nő keze, ha a szíve a másiknál maradt... A látogatás oka tehát, hogy a gróf nem tudja tovább nézni felesége szenvedéseit, aki láthatóan a mai napig nem tudta kiheverni 5 évvel korábbi kedvesét.

A két férfi pedig üzletet köt, melynek komoly tétje van: Casanova menlevelet (menedéklevél, azaz védelmet nyújtó levél) kap a gróftól, cserébe pedig csak annyit kell tennie, hogy eleget tesz a grófné szerelmi vágyainak, ám az este végére ráébreszti, hogy mégsem ő az, akit a nő valójában szeretne... Kemény feladat meggyőzni egy szerelmes nőt, hogy mégsem szerelmes...

A történet nem Velencében játszódik, ám Bolzanóban valamilyen álarcosbál zajlik a háttérben, a maszkok pedig nagy (szimbolikus) szerepet kapnak a történetben, így kicsit valahogy mégis Velencében érezhetjük magunkat. Commedia dell'arte, jutott eszembe elsőre, és felrémlettek előttem Carlo Goldoni általam olvasott művei, de ez valami más.

Ez mégiscsak Márai. Persze, első körben elcsavarja a fejünket az a világ, az a hangulat, amit képes elénk tárni. A könnyed Márai, azt hiszem ilyen véleményt láttam a drámáról valahol. És ez valahol igaz is, mert nyilván 70 oldalon, két felvonásban, nem megy olyan mélyre, mint egy-egy olyan művében, amikkel korábban találkoztam. De mégis mélyebbre megy, mint elsőre látszik. Mert mint mondtam, Casanova már nem az, akinek vártuk. Megöregedett, vannak érzései, akkor is, ha valahogy a végén egy furcsa gunyoros jelenettel letakarja őket. Mert bizony nem csak a végjáték eredménye ez, őt már a történet közepén is megérintették a toscanai nő szavai, aki nagyon kedvesen felhívta rá a figyelmét: lefeküdhetett 100 nővel, attól még szeretni egy sem szerette igazán.

De mit ér az a kalandor, akinek vannak érzései? És mit ér egy olyan dráma, amely a felszínen komikus, ám elég komoly mondanivalót kapargat. Mindezt pedig rímekbe szedve... Egyszer mindenképpen megéri elolvasni!

A 2013-mas év idézete

"Akkor van vége, amikor vége van. És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit. És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van. És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják, vagy kigondolják, vagy elhiszik, vagy meglátják, hanem amikor vége van. És nem akkor, amikor valami új elkezdődik, mert attól, hogy vége van, még nem kezdődik el semmi sem. Vége nem akkor van, amikor szakítanak, otthagynak, összevesznek, elmennek, lelépnek, kirúgnak, kiugranak. Akkor van vége, amikor vége van.
Amikor vége van, akkor van vége. Nem akkor van vége, amikor már nincs értelme, mert amikor már nincs értelme, akkor még lehet nagyon sokáig és nagyon rosszul. Nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert lehet, hogy mikor befejeződik, még egyáltalán nincs vége. Nem akkor van vége, amikor véget akarnak vetni, mert amikor véget akarnak vetni, akkor még javában tart. Nem akkor van vége, amikor valami új elkezdődik. Attól, hogy valami új elkezdődik, még nem lesz vége, mert talán éppen ahhoz kell a valami újnak elkezdődnie, hogy ne legyen vége. Nem akkor van vége, amikor minden érv amellett szól, hogy vége van, és nem akkor, amikor ezeket az érveket fel is sorakoztatják. Akkor van vége, amikor vége van.
Ha szerdán délután háromkor vége lett, attól még lehet, hogy este hatkor vagy csütörtök reggel ismét úgy érezzük, javában tart, és csak két évvel később, kedden délelőtt tízkor leszünk benne biztosak, de vége nem akkor van, amikor biztosak leszünk benne, hanem amikor vége van. És lehet, hogy közben még azt is hisszük néha, hogy úgy van, mint régen, pedig dehogy. Mindig úgy van, ahogy most van, most pedig vége van. Amikor vége van, akkor nehéz. Ezért van az, hogy egyesek abbahagyják, mielőtt vége lenne, mások viszont továbbcsinálják, amikor már rég vége van."

András László: Egy medvekutató feljegyzései

Élek - avagy kezdjük újra, ami nem ment

Március óta nem volt frissítés a blogon és ha őszinte akarok lenni, kicsit meglepődtem, hogy ilyen jó dizájnom van, mert már nem nagyon emlékeztem erre... Dehát igazából ha belegondolok, mi minden történt velem az elmúlt időszakban, március óta... Hát, ajjaj.

Többek között történt az, hogy nem tudtam befejezni az előző Könyvmoly párbajt, sőt igazából el sem kezdtem, hiszen csupán egy könyvet olvastam el, azt is a B listáról, ám bejegyzés ide arról sem született. Sokat gondolkodtam, hogy most idén akkor mi legyen, ugye a párbaj szervezését is abbahagytam, szóval talán ez lenne a tökéletes alkalom arra, hogy a versenyzésből is kiszálljak. Csak hát ez így nem éppen az, amire azt mondhatnám, hogy a csúcson kell abbahagyni...

Szóval sokat, sokat és nagyon sokat gondolkodtam. Túl sokat. Mint mindig. De azért kivételesen most valami jóra jutottam. Újra felveszem a harcot és újra megpróbálom. De ez alkalommal már az elején más lesz a hozzáállásom... Aki rendszeresen olvasta a blogomat, az tudja, hogy ide mindig egy "I can do it" kép kerül, de idén nem. Idén mást mondok... Lehet, hogy nem fogom befejezni ezt a párbajt idén sem, de számít ez? Nem. Mert majd önmagamat adom, olyan könyveket olvasok, amiket szeretek, és ha nem fejezem be, hát nem fejezem be... Ez egy játék, mint az egész élet.

Na, de felesleges szövegelés helyett jöjjenek a listák:

A lista
1. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. – Útvesztő
2. J. D. Salinger: Franny és Zooey
3. Cecelia Ahern: Lány a tükörben
4. Neil Gaiman: A temető könyve
5. Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln
6. Márai Sándor: Egy úr Velencéből
7. Anne Rice: A hegedű
8. Meg Cabot: Isten veled, Villámlány
9. Nick Hornby: 31 dal
10. Ulf Lüdeke: Terence Hill

B lista
1. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké
2. Leiner Laura: Bábel
3. J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás
4. Cecelia Ahern: Bennem élsz
5. Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák
6. Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet
7. Márai Sándor: Válás Budán
8. Anne Rice: A múmia
9. Esze Dóra: Bodzagőz
10. Nick Hornby: Fociláz

Legyen jó szelünk!