2011. június 26., vasárnap

Nyugati szemmel

Végre haladtam kicsit a listás könyvekkel is. Mondjuk már így is 7/6nál vagyok, vagyis csak egy könyvem van vissza, Mikszáth Fekete városa, amibe most fogok belekezdeni, de mivel a vizsgák miatt kb 2 hónapja nem haladtam semmit, így már kis bűntudatom volt. Na, de beszélek inkább a könyvről...

A könyv egy orosz történet, oroszokról, egy nem orosz tollából. Bár a szerző maga is keleti származású, mégis mindent megtesz a regény során, hogy elhatárolódjon a szereplőitől, és úgy mutassa be az ő világukat, hogy egy nyugati ember is valamilyen szinten meg tudja érteni azt. Ennek érdekében sokat mondogatja, hogy egy nyugati ember nem képes megérteni az orosz lelket és az orosz világnézetet. Ezt talán kicsit túl sokat is teszi. Olvastam olyanok véleményét, akiket ez már zavart. Részemről egy idő után megtanultam átlépni rajta, viszont sokkal jobban irritáltak az olyan kijelentések, melyek arra utaltak, hogy az elbeszélő mennyire nem tud írni. Igazából nem sikerült az elbeszélőt és a szerzőt magamban külön választanom, így teljesen úgy éreztem, mintha éppen azt az árut becsmérelnék, amit éppen eladni készülnének nekem. Furcsa.

A történet maga egy orosz fiatalemberről, Razumovról szól, aki teljesen egyedül van a világban. Az anyja meghalt, az apja ismeretlen, nincsenek rokonai és igazából barátai sincsenek. Ezzel szemben hatalmas vággyal rendelkezik, szeretne kitörni ebből az életből, ezért pedig mindent megtesz. Egyetemre jár, ahol nagyon jók a tanulmányi eredményei, rengeteg plusz munkát is végez, célja pedig egy állami kitüntetés elnyerése, amelyet kitűnő kiindulási pontnak lát arra, hogy a végén akár államférfi legyen belőle, aki majd sokat tehet a népéért. És persze nagyon elismert lesz, ami azt hiszem, érthető vágy egy olyan embertől, aki tulajdonképpen kapcsolatok nélkül éli az életét.

Razumov tervei azonban teljesen kettétörnek, amikor egyik éjjel felbukkan lakásában egyik iskolatársa, Haldin, akiről kiderül, hogy forradalmár és felbukkanása előtt megölte az egyik híres politikust. Haldinnak pedig segítség kell és úgy gondolja, Razumov az egyetlen ember, aki erre alkalmas, hiszen - és ezt közli is "barátjával" - neki nincsenek rokonai, így ha lebuknak, mást nem kevernek bajba. Hát nem kegyetlen a sors? Nem kínozza eléggé az egyedüllét, még ez is lesz politikai bukásának oka? Hiszen lássuk be, azzal, hogy egy ilyen ügye keveredik, gyakorlatilag elveszíti az összes célját, amit maga elé tűzött, vagyis az élete értelmét veszíti.

Razumov komoly erkölcsi dilemma elé kerül. Először úgy próbál menekülni a helyzetből, hogy segít a forradalmárnak, de végül pedig feladja a rendőrségen, nem lát más kiutat. Azonban ezzel megkezdődik a domino effektus. A rendőrség nem hagyja ennyivel futni, a forradalmárok - akik közülük valónak gondolják - még inkább nem, a történet pedig akkor bonyolódik meg igazán, amikor hónapokkal később Genfben találkozik Haldin húgával. Itt bekerül a forradalmárok világába, mi pedig megismerkedhetünk az ő elképzeléseikkel.

A történet két szálon fut. Az elbeszélő az egyiket, melyek Razumovról és belső gondolatairól szól, Razumov később megszerzett naplója alapján szövögeti. Míg a másikat, mely Haldin anyjáról és főleg húgáról szólnak, személyes tapasztalatai alapján, hiszen Genfben személyes jó barátja a hölgyeknek. Ez a kettősség nekem nem igazán jött be. Asszem volt is egy pont, ahol nagyon furcsán váltott nézőpontot. Meg olyan helyzetekben is jelen kell lennie, ahol én nem érzem helyénvalónak a jelenlétét, hogy aztán mesélni tudjon róla.

Igazából nem tudom, hogy ajánlanám-e ezt a könyvet. Nem hiszem, hogy túl sok mindent fogok még olvasni a szerzőtől, bár nem mondanám rossznak a könyvet. Akit érdekelnek az orosz forradalmi élmények, annak mindenképpen érdemes elolvasnia. Én se bántam meg igazából, bár a vége kicsit csalódás volt, ezt be kell vallani. :S

És egy idézet, csak a megszokás kedvéért:
"Egy nyelvtanár szemében a legmeglepőbb az oroszok rendkívüli szeretete a szavak iránt. Mintegy begyűjtik, dédelgetik a szavakat, de nem őrizgetik őket keblükben; épp ellenkezőleg: ontják magukból órákon, éjjeleken át oly lelkesedéssel, áradó bőséggel, néha-néha oly találó kifejezésekkel, hogy az ember – akár egy tökéletesen idomított papagáj hallatán – nem tud szabadulni a gyanútól, hogy valóban értik is, amit mondanak."

4 megjegyzés:

  1. Még nem is hallottam erről a könyvéről. O.o De a Hearts of Darknesst majd feltétlenül olvasd el 1x, az szerintem nagyon jó. (És a film, ami félig azt dolgozza fel, az Apokalipszis most, az szintén valami csodás. <3 )

    VálaszTörlés
  2. Ennek lehetséges, hogy Sötétség mélyén a magyar címe?

    VálaszTörlés
  3. Igenn, az az. :) (Ezt 1x már megírtam, csak nem küldte el, úgy tűnik. O.o)

    VálaszTörlés
  4. Áh, értem, az már rajta van a moly.hu-s várólistámon régóta :) (Őszintén szólva nem emlékszem, mikor került oda xD)

    VálaszTörlés