Kérdezz-felelek

Ahogy Virág mondaná: Ajjmár.
Nem szeretek itt személyes dolgokról írni, mert ez nem egy személyes blog. De ez most egy verseny*... akarom mondani egy játék, egy feladat. Szóval jó arc leszek és teljesítem, de csak félig. Az eredeti szabályok szerint a játék menete a következőkből áll:

• válaszolnom kell a nekem feltett 11 kérdésre
• kell írnom 11 dolgot magamról
• tovább kell adnom 11 kérdést 11 embernek

Csakhogy én nem fogom továbbadni, ellenben 2x 11 kérdésre is válaszolok, mert két helyről is kaptam kérdéssort. Ennek egyébként tök örülök, amúgy is hatalmas egom tovább hízik, hogy mindenki az én válaszaimra kíváncsi.

11 kérdésem Lanatietől:
1. Ha csak egy tulajdonságodat tarthatnád meg, a többi véletlenszerűen lenne "újraosztva", melyikhez ragaszkodnál? Miért?
 Szenya egy kérdés ez, Csillukám. Milyen önbizalomnövelés akar ez lenni vagy mi? De! Azt tartanám meg, amit a legjobban szeretsz bennem, én meg benned, a humort! ♥

2. Ha eldobhatnád egyetlen tulajdonságodat, melyiktől válnál meg? Miért?
 Bizalmatlanság. Amíg nem tudok hinni az életben, az emberekben és magamban, addig nincs igazi siker.

3. Ha visszakaphatnál valakit, aki valamiért már nem része az életednek, vissza akarnád-e kapni? Miért?
 Nem. Szeretném azt hinni, hogy a világban minden okkal történik. Akinek el kellett mennie, az elment, akinek vissza kell térnie, az visszafog anélkül is, hogy különösebb módon akarnám. Az egyetlen ember pedig, akivel kapcsolatban komolyan elgondolkodtam ezen a kérdésen, már egy sokkal jobb helyen van, és ez így van jól. ♥

4. Ha az életed egy film lenne, milyen címet adnál neki és milyen műfajba sorolnád?
 Tragikomédia lenne, aminek a lényege, hogy a szar dolgokon is meg kell tanulni nevetni. Az lenne a címe, mint a könyvnek is lentebb, csak visszafelé töltöm a tesztet, miért is ne, szóval "Egy veszedelmes elme vallomásai".

5. Van-e olyan zene, amit szerinted akárhányszor meg tudnál hallgatni? Ha igen, mi az?
 Természetesen van. Ez egy király dal. Hahaha!

6. Mi az a létező képesség, amit a legszívesebben magadénak tudnál? Miért?
 Türelem. Bár lehet, hogy ez már szuperképességnek számít? És miért? Mert nincs.

7. Ha szuperhős lennél, mi lenne a szuperképességed és a szuperhős neved?
 A szuperképességem a gondolatolvasás lenne, ebben biztos vagyok. Szuperhős név: Lady Thought-Laden.

8. Ha találnál egy elásott kincsesládát, milyen kincsben reménykednél és mit kezdenél vele?
 Érdekes kérdés amúgy, mert nagyon szeretem a történelmet, és nagyon érdekelnek különböző kultúrák, ha látnám értelmét és jövőjét, lehet, hogy régészetre mentem volna. Szóval ha elásott kincset találnék, akkor mindenképpen olyat szeretnék, aminek valami történelmi jelentősége van. Meggazdagodni ilyen módon nem akarok.

9. Gyűjtesz-e valamit? Ha igen, mit?
 Könyveket. Nem mondanám, hogy költséges hobbi, mert a beszerzéssel nincs gond. De ki fogja fizetni a külső raktárat???

10. Milyennek képzelsz el egy ideális randevút?
 Nem a hogyan a lényeg, hanem a kivel.

11. Ha választhatnál egyetlen embert a világon, akivel beszélhetnél, ki lenne az, és mit mondanál neki?
 Talán ezen a kérdésen gondolkodtam a legtöbbet. Egy csomó ember eszembe jutott, akiknek meg kéne mondani, hogy szeretem őket, meg akiktől bocsánatot kéne kérni különböző dolgok miatt, akiket vállon kéne veregetni valami teljesítmény miatt, vagy akikre egyszerűen csak rá kéne mosolyogni, mert az ugye többet mond minden szónál. Aztán, ha annyira akarnám, megtenném. Tök mindegy, kiről lenne szó. Szóval erre a kérdésre nincs válasz.

11 kérdésem KV-től/tól:
1. Ha egyetlen íróval/költővel találkozhatnál, ki lenne az, és mit kérdeznél tőle?
 Ady Endrétől valami olyasmit: "Jaj, Bandikám, miért nem éltél örökké?"

2. Melyik az a könyv, ami a közelmúltban a legnagyobb hatást gyakorolta rád?
 Nehéz ez a kérdés, mert bár sok könyvet olvastam a közelmúltban, a katarzis mégis elmaradt. Erre a kérdésre pedig nem szeretnék olyan választ adni, hogy ez vagy az a könyv megragadott a humorával. Szóval egy márciusban olvasott könyvet mondanék: Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet. Nem ismerem a szerző munkásságát különösebben, de ezzel a regénnyel engem megvett.

3. Írj 5 olyan könyvet, amit még nem olvastál, de mindenképpen szeretnél a későbbiekben! 
 Lev Tolsztoj: Háború és béke
 Jack Kerouac: Úton
 Hasítás (magyar rocknovellák gyűjteménye)
 Philip K. Dick: Istenek inváziója
 Nick Hornby: Vájtfülük brancsa

4. Ha az életedből regény készülne, milyen címet adnál neki?
 "Egy veszedelmes elme vallomásai", akkor is, ha ez már foglalt.

5. Milyen lényeket tennél valóssá a könyvekben kitaláltak közül?
 Ki bizonyítja be, hogy azok nem léteznek már egyébként is?

6. Ha lenne egy sárkányod, mit tennél, hogyan bánnál vele? 
 Valószínűleg kb úgy, mint valami kisállattal, tanítgatnám, vele elaludnék, ilyenek.

7. Mi volt életed legfurcsább álma?
 Nem emlékszem, hogy volt pontosan, csak arra, hogy a kémia teremben játszódott és egy héttel később valóra vállt.

8. Hol olvasol a legszívesebben, és hol a legkevésbé szívesen?
 Legszívesebben az ágyikómban vagy az erkélyen. Legkevésbé szívesen meg talán az orvosi rendelőben.

9. Mit olvasol most, és eddig mi a véleményed a könyvről?
 Tim Davys: A halállista. Nem vagyok tőle elájulva, sokkal jobbra számítottam.

10. Melyik könyvszereplő bőrébe bújnál szívesen és miért? 
 Virág, Szent Johanna gimi, mert szeretnék én is olyan gondterhelt lenni, mint ő... Plusz hát Ricsi. Ja és én is akarok egy kis zsirit.

11. Melyik filmekről lenne érdemes szerinted könyvet írni?
 Ilyen szerintem nincs. Könyvet az életről érdemes írni, a könyvből meg érdemes filmet csinálni. Fordítva nem.


Végül pedig a 11 dolog rólam:
1. Kólafüggő vagyok. Kéne egy anonim csoport nekünk. Már ketten vagyunk, én meg Cortez.
2. Stréber és kocka vagyok és nem szégyenlem.
3. Mindig azt vallom, hogy a macskák bestiális lények, de az állatkínzástól teljesen ki tudok akadni, akkor is, ha azokról a rühes dögökről van szó. Sajnos még emberi alakban is kedvelem az állatokat.
4. Gyűlölöm a mézet.
5. Szeretek mosolyogni, akkor is, ha ritkán teszem.
6. A hatos az egyik szerencseszámom, hatodikán születtem. Ki nem tartja a születésnapját szerencsésnek?
7. Ez a könyvtáros dolog nekem nem munka lesz, hanem hivatás.
8. Amikor gyerek voltam, pilóta akartam lenni, aki maga javítja a repülőjét, merthogy az olajos kantáros nadrág nagyon menő.
9. 2 évig tanultam dobolni, de be kell látni, hogy semmi zenei tehetségem nincs.
10. Nincs tehetségem a rajzoláshoz sem, bár tény, hogy az én pálcikaembereim a világon a legszexibbek. Egy ideig ez tök frusztrált és bántott, most már elfogadom.
11. Nincs is hatalmas egóm.
+1. Gyakran foglalkoztat az alsó képen található gondolat.

* Mindenkiben van egy kis Kinga.

A hely, amit Itt-nek hívnak

Sandy Shortt kényszerbeteg.

Ez az első mondat, amelyet Cecelia Ahern Talált tárgyak országa című könyvének (A place called Here) hátoldalán olvashatunk, és talán ez az a kulcsmondat, amit nem szabad elfelejtenünk, ha igazán meg akarjuk érteni ezt a regényt. Illetve a következő, melyet a fent említett elbeszélő, Sandy vall:

"Életem története hemzseg az iróniától."

Ez a könyv a második párbajos könyvem, amelyet Melinda ajánlására vettem fel az olvasandók listájára. Ő nagyon jó ajánlót írt róla, engem pedig komolyan elkezdett érdekelni, de ugyanakkor féltem is tőle kicsit. Az elmúlt időszakban kiderült, hogy nem feltétlenül van átfedésben kettőnk ízlése, sőt vannak dolgok, amik beesnek a kettő közé. Ő sokkal jobban szereti a romantikus (lányos) történeteket, és tini-irodalmat is többet olvas, mint én; én meg jobban szeretem az elvontabb dolgokat, mint ő. Szóval tartottam attól, hogy ez az én szürke irodalmam lesz, de aztán csak nem lett.

Maga az alapötlet valami elképesztően zseniális, ezt már akkor is tudtam, amikor elkezdtem olvasni. Sandy Shortt csak 10 éves volt, amikor a lány, aki vele szemben lakott, egyik napról a másikra eltűnt. Sandy-t nagyon megviselte ez a különös esemény, melynek hatására szépen lassan egy kényszerbetegség fejlődik ki benne, melynek lényege, hogy nem tudja elviselni a tárgyak eltűnését, minden elkallódott ingóság megtalálásába izzó szenvedéllyel veti bele magát. A dolog furcsasága, hogy a két kislány sosem volt barátnő, Jenny-May pedig sosem volt az az angyal, amilyennek a média az eltűnése után beállította, Sandy-nek pedig igazán sosem hiányozz a másik, mégis ő volt az, aki kiforgatta a sarkaiból az életét...

"– Hát, Jenny-May nem szeretett engem – kezdtem lassan. Hirtelen azon kaptam magam, hogy ideges vagyok. 

– Biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz – válaszolt kedvesen a rendőr. – Miért gondolod, hogy nem szeretett? 

– Langaléta ribancnak nevezett, és megdobált kővel. 

 – Vagy úgy."

Sandy élete ezután fokozatosan az eltűnt tárgyak és emberek köré szerveződik. Először a rendőrség kötelékén belül próbálja kiélni kényszerességét, majd mivel ott sem találja a helyét alapít egy saját ügynökséget, aminek feladata eltűnt emberek felkutatása. Csak aztán Sandy Shortt, a nő, akinek feladata - küldetése! -, hogy másokat megtaláljon, egyszer csak... eltűnik...

Egy reggeli kocogás során téved el az erdőben, majd egy addig ismeretlen világban találja magát. Abban a világban, ahová az eltűnt dolgok és emberek kerülnek. Sandy pedig, amíg korábban mindennél jobban meg akarta találni az eltűnt tárgyakat, most mindennél jobban vágyik arra, hogy valaki rátaláljon. De ki keres egy olyan nőt, aki képtelen mély emberi kapcsolatok kiépítésére? Akinek hobbijává vált az eltűnés és a szó nélküli lelépés? Kinek jut eszébe, hogy pont ma van az a nap, amikor szeretné, hogy megtalálják?

"Olyan emberekért éltem, akik nem is tudtak a létezésemről, míg azok létezéséről, akik értem éltek, nem vettem tudomást."

Az egész könyv Neil Gaiman Soseholjára emlékeztetett (amit egyébként imádok): egy párhuzamosan létező misztikus világ, a saját szabályaival, aminek maga a valóság, a mi valóságunk ad létjogosultságot! Hiszen ki az, aki közülünk még egyetlen apróságát/értékét/ékszerét/pénztárcáját/zokniját sem veszített el? Persze hatszáz másik ilyen párhuzamos világot fel lehetne sorolni, de engem a hangulata is a Soseholra emlékeztetett. No meg kicsit a humora is. Mármint annyiban, hogy mindenek ellenére - a komoly téma, az enyhe romantikus jelleg - van neki, méghozzá elég jó. Egy olyan enyhe humorról beszélek, ami kell ahhoz, hogy igazán tudjak élvezni egy könyvet, de amitől függetlenül még továbbra is komolyan tudom venni. És hát megható volt, nagyon. Voltak benne olyan részek, amik kifejezetten megráztak, és a vége mégsem lett túl idealisztikus. És mindezt nagyon jó stílusban alkotta meg az írónő!

Kellemes csalódást okozott, amit elolvasásra minden nőneműnek* ajánlok! Nekem bejött!

*És Bársony Dávidoknak!

Vidám kaspó

Sajnos mostanában a napjaim jelentős része az államvizsgára való készüléssel megy el, így nem igazán mondhatom, hogy tobzódok a blogolásra szánható időben, vagy éppen a sziporkázásra alkalmas jókedvben. Szóval most egy egyszerű minden Brigizmust nélkülöző bejegyzést fogtok kapni, mert azért valamit csak szeretnék írni ERRŐL, mielőtt elfelejtem!

Íme a nagy mű:

A pöttyös kaspó anyukám névnapjára készült, még hozzá egy elég egyszerű technikával.

Vettünk hozzá egy sima kaspót meg egy kis tálkát (Tesó áruházakban elég olcsón beszerezhető), meg egy adag temperát (600 szín volt az otthoni készletben, csak piros nem), és egy adag dekopázs (Ugye senki se gondolta, hogy ennek a szónak a francia alakját fogom használni?) ragasztót.

A pöttyös rész anyagmaradék, amit Szabina munkamaradmányai között találtunk, ezt simogattuk el szépen a kaspón, miközben szinkronban ecseteltük  ragasztóval mindkét felületet. Egy kis ragasztózás, egy kis simogatás. (Mint valami rossz hippi pornó.) Fontos, hogy bár nagyon vékony anyagot választottunk, így is nagyon megszívta magát ragasztóval, gyorsan is száradt, szóval az angol királynőt nem tudtuk vendégül látni közben egy teára sem.

A dekopázs ragasztó üvegén írták, hogy vízzel hígítva lakkrétegként funkcionálhat. Na, ezt is kipróbáltuk, nem jött be. Az anyag ezt a réteget is magába szívta, szóval lakkozva nem lett, de talán nem is probléma. A cserép felső része és a tálka piros temperával lett átfestve, ennek viszont gyenge pontja, hogy oltárian kell vigyázni a locsolásnál. Erre vajon van-e valami tipp így utólag valakitől? A festés olyan szempontból bizonyult jó választásnak, hogy láthatatlanná varázsolta az anyag illesztését. Viszont a tempera nem a legtutibb ötlet volt. Olvastunk még olyan ötletet is, hogy szalagot ragasztottak a vastag peremre. Ehhez viszont megfelelő méretű szalag kellett, plusz az is koszolódik az öntözésnél, kérdéses hogy lehet-e mosni, nem-e enged el a ragasztó, stb. Egy próbát mondjuk az is megérne.

Viszont van egy eszméletlen nagy ötletem az államvizsga utánra. Remélem, az be fog jönni! Csak origami nincs még mindig. De talán nem is baj :D