2011. március 18., péntek

Kínkeserves hazatérés

Becsapós a bejegyzésem címe, ugye? Mert mindenki arra gondol, hogy szegény Lassie mit összeszenvedett, amíg hazaért, de valójában, aki nála is többet szenvedett, az ÉN voltam... Te atya ég... Én komolyan nem számítottam arra, hogy ez a könyv ennyire nem fog tetszeni. Persze, elhiszem én azt, hogy ennek a könyvnek nem a 22 évesek a célcsoportja, de akkor is...

Benne vagyok egy másik netes kezdeményezésben is a Moly.hu oldalán, aminek a lényege, hogy pótoljuk be a Nagy Köny 100-as listáján azokat a könyveket, amiket eddig még nem olvastunk. Most pedig a Lassire került a sor, ami egy elég rövidke történet, és gondoltam, gyorsan letudom. Tévedtem...

Véleményem szerint ennél a könyvnél a szerző is, meg annak a verziónak a fordítója is nagyot hibázott, amit én olvastam. Néhány helyen meg se tudom állapítani, hogy ki a ludas...
A kötet szókincse elég gyér, gyakran bocsátkozik szóismétlésbe, és vannak benne magyartalan mondatok is.
A könyv nagy részében nem tudtam megállapítani, hogy milyen napszak van, mert annyira ellentétes utalásokat ad... A kedvencem az a rész, amikor Lassie sötétedés után befekszik egy bokor alá és még hajnal előtt ébred, amit az elbeszélő úgy kommentál, hogy el tud bújni a napsugarak elől! Hogy mi van?!

Ezenkívül nem tetszik a pasi nézőpontja se... Néha úgy beszél a kutyákról, mintha a fejükbe látna, vagy legalább kutya lett volna előző életében, máskor meg olyan baromságokat mond, hogy hihetetlen... Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a kutyák ne érzékeljék a távolságot... De nagy kedvenc még az a beszólás is, hogy az embereknek már nincs semmilyen ösztönük, az állatoknak még talán (!) van... Talán...

Lassie mindent túlél, olyan dolgokat is, amikbe egy ember belehalna... Ez talán nem is lenne baj, mégis csak egy kitalált történetről beszélünk, de a szerző folyamatosan olyan megjegyzéseket tesz, amivel azt bizonygatja, hogy Lassie is csak egy átlagos kutya és a kutyák is csak átlagos állatok és stb. Superman se ugrik ki az ablakon, repül egy kört, aztán közli a kamerába, hogy semmi baj gyerekek, én tök átlagos vagyok!

És akkor arról még nem is ejtettem szót, hogy a főszereplő srác rohadtul idegesített... Oké, ragaszkodik Lassiehez, én se csípném, ha elvinnék a kutyámat (aki egyébként átlagos kutya és néha üdítően hatott rám a jelenléte egy-két fejezet elolvasása után), de amikor a szülei többször leültetik és elmondják neki, hogy annyi pénzük sincs, hogy ők rendesen egyenek, és a kutya csak éhen halna velük, akkor is csak nyafog... Igen, nyafog, mert amúgy az egész kötetben mást sem csinál, csak ezt! De igazán ott verte ki a biztosítékot, amikor a végén a családja anyagi biztonságba kerül, minden visszaáll a régi kerékvágásba és ő megállapítja, hogy azért okés minden, mert Lassie hazajött, és előtte azért volt rossz minden, mert elment... Azért szerintem az ilyen fokú álomvilághoz és naivitáshoz ő már igencsak túlkoros.

És az idézetek... Összesen 2 idézet volt benne, amit tényleg betennék ide. Az egyik - és az egyetlen tényleg - vicces momentum:

– Itt kéne lennie döglötten, de hol van?
– Átugrott a falon, Mr. Fergusson.
– Hat láb magas falon egy döglött kutya? Nem is kutya volt ez, Donnell, hanem egy elátkozott vámpír.


A másik idézetet csak azért se találom, pedig 3x is kerestem. A kutyák mosolyáról szólt, és ez még igaznak is találtam, mivel az én kutyám is szokott úgy mosolyogni :D

Egyébként a kötettel kapcsolatban még annyit mondanék, hogy a többség, akiknek elmondtam, hogy szerintem elég nagy gázok vannak a könyvvel, azt válaszolta, hogy jó, de ezt gyerekeknek írták, ők még ezt nem veszik észre... És? Ez még nem magyarázat arra, hogy miért szúrjuk ki a szemüket valami gyenge minőségű dologgal. (Most persze mondhatnám, hogy egy olyan könyvvel, ami nem üt meg egy szintet, de ugye mindenki azt olvassa, ami a maga szintje...)
Én tényleg nem akarom megcáfolni ennek a könyvnek az alapjait, mert valamiért biztosan híres lett, és megszerették a gyerekek, viszont kb 2000x jobban is meg lehetett volna írni. És az, hogy ez "csak" gyerekeknek szólt, még nem mentség az alacsony minőségre.

10 megjegyzés:

  1. De kár! Én imádtam 8-9 évesen, de ezek után tartok tőle, hogy akkor ez olyan, mint pl. a Barbapapa, amin csecsemők remekül szórakoznak, de felnőttként falra mászik tőle az ember!
    Nagyon igaz, amit írtál, az az igazán jó gyerekkönyv, ami a felnőtteknek is minőségi élményt nyújt.

    VálaszTörlés
  2. :D tegnap este kifejtettem mennyire tetszik a bejegyzés, de ide is leírom. :D

    Kedvencem:
    "Superman se ugrik ki az ablakon, repül egy kört, aztán közli a kamerába, hogy semmi baj gyerekek, én tök átlagos vagyok!"

    Nem fogom el olvasni újra az is biztos. XD

    VálaszTörlés
  3. Angi: Nem is azt mondanám, hogy a gyerekkönyveknek a felnőtteket is szórakoztatnia kell, de ha az ember felnőttként nem találja minőséginek, akkor nem biztos, hogy a gyerekek kezébe kellene adni...

    Barbi: Örülök, hogy pihenten is tetszik :D

    VálaszTörlés
  4. Hű, most totál meglepődtem! 7-8 évesen imádtam ezt a könyvet! O.o Még a folytatását is elolvastam... Asszem, inkább nem is veszem többet a kezembe. XD

    Egyébként szerintem kifejezetten vannak ilyen könyvek, amiket csak bizonyos életkorban szabad olvasni. A nagy kedvenc fantasysorozatom pl. mai szemmel halálosan nevetséges (Az őszi alkony sárkányai és a többiek: pár éve beleolvastam, és gurultam a földön a nevetéstől, 13 évesen meg fejből tudtam a fél könyvet), de A gyűrűk ura vagy a Harry Potter sem élvezhető sztem igazán, ha nem tizenévesen olvasod először. Gondolom, ez is ilyen.. Ettől függetlenül elég gáz, ha még szarul is van megfogalmazva. -_-" Lehet, újra kéne fordítani, mert amúgy az írója nem rossz szerintem más könyvei alapján. Vagy csak azokat fordították nagyon jól / olvastam szintén fiatalon. ^^"

    VálaszTörlés
  5. 13 kiadás született legalább a Lassieből, szóval valószínűleg van köztük ennél jobb fordítás is. De szerintem vannak olyan gondok a sztorival, amit az újrafordítás se oldana meg, bár lehet, hogy ezek már fel se tűnnének, ha a többi miatt nem olyan "felhúzott" az ember... xD

    VálaszTörlés
  6. Jópofa kritikát olvashattam tőled, párszor én is jót derültem rajta. :D Én bevallom, hogy a filmet se szerettem soha, ezek után kételkedem benne, hogy valaha el akarom-e olvasni, akár magamnak, akár a gyerekeimnek. Egyébként, amit a végén mondtál, azzal nagyon egyet tudok érteni. Nem értem, miért kezelik az írók és forgatókönyvírók hülyének a gyerekeket, amikor én legjobb emlékezetem szerint már akkor sem voltam hülye. :D

    VálaszTörlés
  7. Köszi, örülök, hogy te is így látod és egyetértünk :D

    VálaszTörlés
  8. Lehet, hogy olyan karika is kéne, hogy 10 éven felülieknek nem ajánlott.

    VálaszTörlés
  9. Jadettnél a pont. :D

    Különben szerintem az igazán jó gyerekkönyv felnőtteknek is szórakoztató.

    (Lassie-t sosem olvastam, nem tudok érdemben nyilatkozni.)

    VálaszTörlés
  10. Mondjuk, nem hátrány, ha te is élvezed a könyvet, amit a gyerekednek olvasol :D

    VálaszTörlés